A gázfelhasználás 15 százalékos csökkentését indítványozza az Európai Bizottság

A brüsszeli testület valamennyi tagállam számára célul tűzné ki, hogy 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentse a gázfelhasználást.

GAZDASÁG POLITIKA 2022. JÚLIUS 20. 15:59

Élőben jelentette be az Európai Bizottság elnöke, miért szükséges a következő időszakban a komoly spórolás és a tagállamok közötti szolidaritás. Javaslata szerint 15 százalékkal kell csökkenteniük a tagállamoknak a gázfogyasztásukat – hívja fel a rá a figyelmet a Világgazdaság az AP News alapján.

Ursula von der Leyen szerint elkerülhetetlen, hogy a tagállamok közösen lépjenek, hogy sikerüljön tompítani a gázhiány miatt kialakuló helyzeten. Ha arra a forgatókönyvre készülünk, hogy egyáltalán nem lesz orosz gáz, akkor egyfelől gyorsan más irányból kell beszerezni a szükségletet, illetve csökkenteni kell a gázfogyasztást – jelentette ki.

Ennek érdekében a bizottsági elnök kétlépcsős forgatókönyvet hirdetett meg.

„Életbe lép tehát a vészforgatókönyv, amelynek másik eleme a szolidaritás. Mivel a tagállamok között vannak olyanok, amelyeknél roppant magas az orosz gázkitettség, ezért fontos, hogy a tagországok – szükség esetén – kisegítsék egymást”

– hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

Az uniós koordináció segítségével igyekeznek majd összehangolni a tagállamok közötti energiaszolidaritást – derült ki.

A tájékoztatón megszólalt Frans Timmermans is. A holland politikus azt hangsúlyozta, hogy a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, vagyis a teljes orosz gázszállítás leállására. A bizottság alelnöke szerint is éppen ezért kell már most, a rekkenő nyári hőségben felkészülni a télre, mert ha nem lépünk időben, akkor bizony nagyon valószínű, hogy hiány lép majd fel a szükséges energiahordozókból.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

energy crisis, europe, gas, ursula von der leyen