Alapdíj és tévéadó is van a szerbiai villanyszámlán, októbertől indul a spórolásösztönző program

Alapdíj és tévéadó is van a szerbiai villanyszámlán, októbertől indul a spórolásösztönző program

Havi fogyasztás, alapdíj, tévéadó – ezekből a tételekből áll össze a szerbiai villanyszámla. Vagyis a lakosoknak olyan költségekkel is számolniuk kell, melyek az elhasznált árammennyiségtől függetlenül, minden hónapban megjelennek a számlájukon. Szerbiában szeptembertől 6 és fél százalékkal emelkedett az áram ára, októberben pedig spórolásösztönző program indul, melynek lényege a kevesebbet fogyasztók megjutalmazása lesz.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 13. 16:55

Nem csak a fogyasztást fizettetik meg

Szerbiát is érinti a világot átható energiaválság, ennek ellenére egyelőre úgy tűnik, sikerült elkerülni az áram árának drasztikus emelését. A szeptembertől bevezetett 6 és fél százalékos drágítás nagyjából 2-3 euró többletköltséget jelent a családoknak, és azoknak sem kell 10 eurónál nagyobb emelkedéssel számolniuk havi szinten, akik árammal fűtenek.

Zorana Mihajlovic energetikai miniszter hétfőn megerősítette: nem lesz további drágulás, és áramkimaradásoktól sem kell tartani. A tárcavezető azonban hozzátette: bár sikerül biztosítani a megfelelő mennyiséget, a takarékoskodás kulcsfontosságú, ugyanis az áram ára irreális méreteket öltött a világpiacon. Az önkormányzatoknak, az állami szerveknek és a közvállalatoknak szeptember 15-éig kell előállniuk energiahatékonysági terveikkel, míg a lakosságra vonatkozó spórolási program októbertől indul.

kép: Sceernshot/EPS

Utóbbi arra ösztönzi a háztartásokat, hogy az előző év azonos hónapjának fogyasztása alá csökkentsék az elhasznált mennyiséget. Minél nagyobb különbséget sikerül elérniük, annál nagyobb kedvezményt kapnak. 10 és 20 százalék közötti megtakarítás 10 százalékos áramárcsökkentést jelent, 20 és 30 százalék között 20 százalék a stimuláció, 30 százalékos megtakarítás felett pedig 30 százalék. Emellett a lakosok azzal is csökkenthetik költségeiket, ha igyekeznek nem átlépni a fogyasztói küszöböket – aki kevés áramot használ, marad az olcsó zöld zónában, aki sokat, az a drága, piros zónába is bekerülhet.

A fogyasztásra két további díjat is rászámolnak. Ezek a megújuló energiaforrások ösztönzését szolgáló díj (kilowattonként 0,801 dinár), valamint az energiahatékonyság ösztönzésére meghatározott jelképes összeg, 0,015 dinár kilowattonként. Összességében ezek havonta 2-3 euró költséget jelentenek.

Spórolhat a lakosság, de nem minden költséget érint a takarékoskodás

A villanyszámla egyes pontjait azonban nem lehet a fogyasztás visszafogásával csökkenteni. Ezek egyike az ellátás folytonosságának biztosítása céljából elszámolt alapdíj, mely lényegében egy rendszerhasználati díj, és ennek mértéke havi 142 dinár (1,20 euró). Ehhez jön még az úgynevezett tévéadó, mely más-más megnevezéssel, de évek óta visszaköszön a szerbiai villanyszámlákon. Ennek összege jelenleg 300 dinár (2,5 euró). Bár kötelező tételről van szó, a lakosság jelentős része nem szokta fizetni. Az adósoka azonban akár le is kapcsolhatják a villanyhálózatról, ugyanis a szolgáltató a tévéadót is a számla egységes részeként kezeli, vagyis úgy értelmezi, mint ki nem fizetett áramot. Az, hogy a felhasználónak van-e egyáltalán tévéje vagy rádiója, egyáltalán nem számít.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

electricity, energy, serbia