Egyre több európai országban tüntetnek a felháborodott gazdák

Egyre több európai országban tüntetnek a felháborodott gazdák

Hollandiából indult, mára azonban más országokra is átterjedt a gazdatüntetés, mert a kormányok több olyan intézkedést is bevezetnének, amelyekkel szinte ellehetetlenítenék a gazdálkodásból élő családokat.

GAZDASÁG 2022. JÚLIUS 12. 15:31

A holland gazdák már napok óta tüntetnek országszerte a kormány tervezett intézkedései ellen. A Mark Rutte vezette holland kabinet ugyanis elhatározta, hogy a klímavédelem érdekében drasztikus mértékben, mintegy hetven százalékkal csökkenti a nitrogén-kibocsátást. A nitrogént alapvetően a mezőgazdaságban használják, enélkül a teljes ágazat megbénul, ami komoly élelmiszerhiányhoz vezet. A gazdáknak most két lehetőségük van: rengeteg pénzért cserébe áttérnek biogazdálkodásra, vagy felhagynak a mezőgazdasági munkával. Az új rendelet különösen az állattenyésztőket érinti súlyosan. A kormány becslése szerint körülbelül egyharmaduknak fel kell hagynia a munkával. A feldühödött gazdák utakat és csomópontokat zárnak le, országszerte több helyen megbénították a forgalmat.

A tüntetéssorozat már átnyúlik az országhatárokon is, hiszen Spanyolország, Olaszország és Lengyelország mellett Németországban is tüntetések zajlanak. Több mezőgazdasági termelői szervezet szolidaritásra szólított fel, mert mint mondják: “a probléma őket is érintheti”.

“Szolidárisak vagyunk holland kollégáinkkal. Ugyanez történik itt évek óta, csak szalámitaktikával” – mondta egy német gazda, aki szerint egyre több földet veszítenek el, így lassan már nem tudják a saját területükről származó élelemmel etetni az állatokat.

Ezek a felvételek pedig Spanyolországban készültek, ahol a tüntetők megbénították a forgalmat.

Lengyelországban több ezren vettek részt a tiltakozásokon.

Olaszországban százak vonultak a traktorokkal, hogy felhívják a kormányok figyelmét.

GAZDASÁG

Címkék:

farmers, protest