Egyre többen élnek szegénységben a nagyhatalomban

Egyre többen élnek szegénységben a nagyhatalomban

Bár Európa egyik nagyhatalmáról beszélünk, beszédes adat, hogy a szegénységben élők száma évek óta egyre csak emelkedik. Ez a folyamat már jóval a koronavírus-járvány és a háborús infláció előtt elkezdődött és minden korcsoportot érint.

GAZDASÁG 2022. DECEMBER 2. 10:13

Németországban egyre többen élnek szegénységben, ez derül ki a Hans Böckler Alapítvány Gazdasági és Társadalomkutató Intézetének (WSI) friss kutatásából. A jelentés szerint

a „nagyon szegények” aránya – akiknek a mediánjövedelem kevesebb mint ötven százaléka áll rendelkezésükre – 2010 és 2019 között 7,9 százalékról 11,1 százalékra nőtt a teljes népességen belül, tehát ez a folyamat nem tudható be sem a koronavírus-járványnak, sem a mostani háborús inflációnak.

A tanulmány azt is megmutatja, hogy Németországban a tartós szegénység mennyire korlátozza a társadalmi részvételt még gazdaságilag stabil időkben is: a szegényeknek például sokkal gyakrabban kell nélkülözniük a mindennapi javakat, például az alapvető ruhadarabokat vagy cipőket, kevésbé tudnak rendesen fűteni és kisebb lakásokban élnek, emellett sokkal rosszabb az egészségi állapotuk és jóval szerényebb az oktatási lehetőségük.

Sok érintett számára ez a politikai rendszertől való fokozott távolságtartáshoz vezet: a szegénységi küszöb alatt élők csaknem kétharmada gondolja úgy, hogy nem jól működik a demokrácia Németországban.

A legutóbbi szegénységi jelentés szerint egyébként 13,8 millió ember él az átlagjövedelem hatvan százalékánál kevesebből. Ahogy arról a V4NA nemrég beszámolt, csak az elmúlt két évben mintegy hatszázezer emberrel bővült a szegények köre. Ulrich Schneider, a Paritätischer Gesamtverband nevű szociális szervezet ügyvezető igazgatója szerint megdöbbentők az új adatok, azok ugyanis azt mutatják, hogy

“Soha nem mértek még magasabb értéket a hivatalos mikrocenzus alapján, és soha nem terjedt még a szegénység olyan gyorsan az utóbbi időben, mint a világjárvány idején.”

Az egekben lévő infláció miatt pedig a szakember arra figyelmeztetett, hogy a helyzet csak romlani fog a közeljövőben. A szegénység hivatalos meghatározása alá tartozók aránya a teljes népességen belül rekordot jelentő 16,6 százalék.

Az elszegényedés drámai az egyedül élők körében, akik különösen megszenvedték a koronavírus-járvány okozta szigorú intézkedéseket. Itt a bizonytalan jövedelműek aránya csaknem kilenc százalékról 13,8 százalékra nőtt. De a nyugdíjasokat (17,9 százalék) és a gyermekeket (20 százalék) is sokkal jobban érinti a szegénység.

Fontos megjegyezni, hogy a szegénység pusztán egy arányszám, amely meghatározza az alacsonyabb jövedelmi szegmensbe tartozók arányát.

A német szövetségi parlament Gyermekvédelmi Bizottsága egy szakértői megbeszélésén is döbbenetes adatok hangoztak el a gyermekeket érintő szegénység kapcsán. Németországban 2,8 millió gyermek nő fel szegénységben, vagyis minden ötödik gyermek. Ezek ráadásul 2020-as adatok, vagyis a koronavírus-járvány és a háborús infláció tovább súlyosbította a helyzetet.

A gyermekszegénység különösen nagy a városokban, és az egyszülős és többgyermekes családokban élő gyermekeket különösen érinti a szegénység. Ez többek között azért is nagy probléma, mert a szegénység korlátozza a gyerekek fejlődését

– mondják a szakemberek. A vidéki területeken is, ahol a lakosság több mint fele él, magas, 17,5 százalékos a szegénységi ráta. Az embereknek sokkal nagyobb távolságokat kell megtenniük az alapvető szükségletekért, amelyek nagy részét autóval kell megtenniük. Ez további költségtényezőt jelent a családi jövedelem szempontjából, vagy sokak számára nem elérhető, akiknek így a rosszul fejlett tömegközlekedésre kell hagyatkozniuk.

„Sajnos a szegénység társadalmi reprodukciójának aránya is magas. Az olyan családokból származó gyermekek, akiknek szülei az alacsony bérű szektorban dolgoznak, nagy a kockázata annak, hogy maguk is szegénységbe kerülnek”

– vélekednek a szakértők.

GAZDASÁG

Címkék:

child poverty, germany, poverty line