IMF: emelni kell az energiahordozók árát

IMF: emelni kell az energiahordozók árát

Már májusban megdrágulhat a földgáz és áram Szerbiában, legalábbis ezt kéri a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a belgrádi kormánytól. Az energetikai miniszter szerint európai szinten még így is az egyik legolcsóbb a villamos energia a balkáni országban.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 9. 09:55

Tanácsokat osztogat az IMF az országvezetésnek

Nem maradhat a mostani alacsony szinten az energiahordozók ára Szerbiában, erről beszélt a Nemzetközi Valutaalap misszióvezetője a Kopaoniki Üzleti Fórumon. Donal McGettigan szerint az IMF emelést vár ebben a tekintetben a belgrádi kormánytól, illetve szükségességét látja annak is, hogy megreformálják az egész energetikai szektor működését. Korábban a V4NA már beszámolt arról, hogy Szerbiának a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás részeként kell az áram és a gáz árát növelni.

kép: V4NA

McGettigan emlékeztetett: Szerbia már eddig is azon első országok között volt, amely az alacsony energiaárakkal segítette a leginkább rászoruló lakosokat, most viszont eljött a változások ideje az energetikai szektorban.

„Érinteniük kell az energiahordozók árát, és változásokat kell hozniuk az állami energetikai vállalatok működésében, főleg a szerbiai villanyszolgáltatónál. Annak részvénytársasággá kell alakulnia, és új vezetőséget kell kapnia”

– nyilatkozta az IMF illetékese.

Donal McGettigan szerint a villanyszolgáltató épp a rossz vezetés miatt került a mostani nehéz helyzetbe. A Nemzetközi Valutaalap misszióvezetője a fórumon további tanácsokkal látta el a belgrádi vezetést. Szerinte Szerbiában szükség van az állami vállalatok függetlenségének növelésére, s a mostaninál szigorúbb monetáris politikai intézkedések is kellenének. Az IMF az infláció mértékének csökkentését és további kamatemeléseket is sürgetett.

Ezek a kijelentések nem lephették meg a szerb közvéleményt és a politikusokat. Mint ahogyan arról korábban már a V4NA is beszámolt, tavaly decemberben az IMF 2,4 milliárd eurónyi készenléti hitelt hagyott jóvá Szerbiának. Az ország a tervek szerint a keret egy részét a mostani energiaválság kezelésére fordítja, míg a másik felét elővigyázatossági célból igényelte – magyarázta akkor a pénzügyminiszter. Sinisa Mali szerint a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés stabilitást, támogatást és biztonságot jelent az államnak. A tárcavezető hozzátette: az új megállapodás garanciát jelent arra, hogy folytatódjanak a strukturális reformok, amelyek fókusza az energetikai szektort érinti majd.

Itt a beismerés: nőni fog a földgáz ára

Nem kellett sokat várni a szerb állami energiavállalatok reakciójára sem. Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázművek igazgatója már be is jelentette, idén egyszer biztosan, de az is lehet, hogy kétszer is emelik a földgáz árát. A drágítás pedig kivétel nélkül mindenkit érint, így a lakosságot és az ipari felhasználókat is – írja az N1. Bajatovic szerint az emelésre azért van szükség, mert a Gázművek jóval alacsonyabb áron adja a földgázt a hazai felvásárlóknak, mint amennyiért a vállalat saját maga beszerzi azt. De nem csak ez indokolja a drágítást. A 021.rs cikke arról ír, hogy az IMF a Szerbiának nyújtott készenléti hitelért cserébe azt kérte, hogy a januári emelést követően a következő időszakban legalább háromszor emeljenek a földgáz és a villamos energia árán. A drágításokra állítólag május elsején, november elsején és 2024 május elsején kerülhet sor.

Elégedett a miniszter

Szerbia energiaellátása stabil – erről már Dubravka Dedovic beszélt a korábban már említett Kopaoniki Üzleti Fórumon. A szerb energetikai miniszter kiemelte: ez a továbbiakban is így marad. A távolabbi célként pedig szerinte arra kell törekednie az országnak, hogy az energetikai szektorban működő vállalatok működése hatékony és profitabilis legyen.
A tárcavezető kiemelte: a januári 8 százalékos emelés ellenére még mindig Szerbiában az egyik legolcsóbb a villany a régióban, s egész Európát tekintve. Ugyanez a helyzet a lakossági földgáz árakkal is – tette hozzá.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

bajatovic, dedovic, energy, gas, imf, serbia