Messze vannak az álláspontok a Balkánon, fokozódik a feszültség

Messze vannak az álláspontok a Balkánon, fokozódik a feszültség

Nagy a bizonytalanság Koszovóban. Bár nemrégiben rendeződött a rendszámtáblák kérdése, a helyi szerbek aggódva lesik, mi lesz Albin Kurti következő lépése. A kormányfő ugyanis nem áll el céljától, vagyis Koszovó függetlenségének kiharcolásától. Szerbia azonban továbbra is kompromisszumos megoldást szeretne.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 29. 16:39

Aggódnak a szerbek

Nagyon sok a nyitott kérdés Koszovó kapcsán, ezért rendkívül feszült a helyzet a térségben. Ezt mondta az ottani állapotokról Milos Vucevic. A szerb védelmi miniszter szerint a legnehezebb kérdéstől, azaz Koszovó státuszától kezdve, a szerbek visszatérésén át az intézményekbe, a választások kiírásáig, mindenről beszélni kell, illetve Szerbia alapvető igényére, a Szerb Községek Közösségének megalakítására is ki kell térni.

„A szerbek aggódnak, mert nem tudni, mi lesz a következő lépése Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek, aki bebizonyította, hogy nem hoz túl racionális döntéseket, és nem a megegyezések embere” – nyilatkozta a téma kapcsán Vucevic.

A koszovói és a szerb vezetés között legutóbb a szerb rendszámok miatt alakult ki háborús összecsapásokkal fenyegető konfliktus. Erre az utolsó utáni pillanatban, európai és amerikai közvetítéssel sikerült megoldást találni, így elkerülte a térség az újabb békétlenséget – a V4NA ebben a cikkben számolt be erről.

A szerb védelmi miniszter szerint Belgrád továbbra is a párbeszéden alapuló békés megegyezésre törekszik, de – mint fogalmazott – a szerb katonaság bátran és elszántan teljesít minden feladatot, amelyet az állam vezetésétől kap. Aláhúzta, Szerbia kompromisszumos megoldást szeretne.

Közben folyamatosak a provokációk Koszovóban, legutóbb az UCK betűket, vagyis, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg rövidítését festették a brezovicai síközponthoz vezető úton az aszfaltra. A belgrádi kormány koszovó-ügyi irodája szerint ez nagy nyugtalanságot keltett a helyi lakosság körében.

kép: Koszovó-ügyi Iroda

 

Az albánok tárgyalnak, legalábbis ezt állítják

Pristina ugyanakkor azt állítja, hogy Albin Kurti folyamatos kapcsolatban áll a helyi szerbekkel, képviselőikkel és a civil szervezetekkel. Ezt Perparim Kryeziu, a koszovói kormány szóvivője mondta egy, a dialógusról szóló felmérésre reagálva.

„A közelmúltban, egészen pontosan a múlt héten, a miniszterelnök tíz helyi szerb civil szervezeti vezetővel tárgyalt” – mondta.

Hangsúlyozta azt is, hogy a helyi szerbekkel folyamatos a kommunikáció és a párbeszéd, de ez nem a nyilvánosság előtt zajlik, hogy a szerb közösség tagjai ne legyenek kitéve – mint fogalmazott – illegális struktúrák és csoportok nyomásának és fenyegetésének.

Vucic: a nyugati hatalmakra támaszkodik Kurti

A hivatalos norvégiai látogatáson tartózkodó Aleksandar Vucic is reagált a legfrissebb koszovói történésekre. A szerb államfő kijelentette, ha Albin Kurti pristinai kormányfő befejezettnek tekinti a terület jogállásának kérdését, akkor ő is. Szerbia egyébként nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

“Ha Kurti szerint számára véget ért a státusz kérdése, akkor rendben. Számomra is befejezett ez a kérdés. Csakhogy én egy fontosabb jogi dokumentumra alapozom ezt a kijelentést, mégpedig az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1244-es határozatára” – mondta az elnök újságíróknak Norvégiában.

Mint ismeretes, a 90-es évek háborúi után Koszovó helyzetét ideiglenes jelleggel az ENSZ BT mindmáig érvényes 1999. június 10-i 1244. sz. határozata rendezte. Ebben elismerték Jugoszlávia területi integritását, de Koszovót meghatározatlan időre ENSZ-igazgatás alá helyezték. A nemzetközi jog továbbra is az 1244-es BT határozat rendelkezéseit tekinti érvényesnek Koszovó esetében. A dokumentum szerint a terület teljes elismeréséhez szükség lenne arra, hogy Szerbia hivatalosan is elfogadja a korábbi tartománya függetlenségét, de erre Belgrád nem hajlandó.

kép: Facebook

Vucic szavai szerint Albin Kurti a nyugati hatalmak erejére támaszkodva próbál engedményeket kierőszakolni Szerbiából, mindez azért van, mert Belgrádnak sok rossz lépése volt a múltban. A köztársasági elnök hozzátette: Koszovó északi részén, és a terület többi részén is, ahol a szerbek élnek, szinte forrnak az indulatok.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

kosovo, serbia, uck, vucic