Orbán Viktor a gazdasági kamarával tárgyalt az újraindításról

„Harcosak, újranyitást akarnak”, fogalmazott a magyar kormányfő, miután a gazdasági kamara képviselőivel tárgyalt a gazdaság újraindításáról.

GAZDASÁG POLITIKA 2021. MÁRCIUS 23. 12:31

Orbán Viktor elmondta, a kamara képviselői a boltok, szolgáltatások újranyitását és „általában az élet természetese kereteinek helyreállítását” kívánják.

„És igazuk is van”, tette hozzá kiemelve, hogy „azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év feletti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak”.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy elfogadták a kamara több javaslatát, melyek észszerűsítést és árnyaltabb szabályozást fogalmaznak meg.

A kamara többek között azt kérte, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett a négyzetméter alapú korlátozásra térjenek át, külön pláza-szabályokat is javasoltak és a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek.

Ezeket mind tárgyalni fogja a kormány, jelentette ki Orbán Viktor.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

coronavirus, economic chamber, pandemic, viktor orban