Rekordszinten a tartalékok, Magyarország meglepte Brüsszelt

Orbán Viktor pénteken egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy az elmúlt három hónapban sikerült jelentős mértékben növelni az ország készleteit – részben a rezsicsökkentés miatt, másrészt pedig azért, mert a kormány felkészült a veszélyek korára.

GAZDASÁG 2023. JANUÁR 14. 12:59

Magyarország pénzügyi tartalékai történelmi csúcson vannak – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök a facebook oldalán is, azt követően, hogy pénteken erről a Kossuth Rádió reggeli műsorában is beszélt. Mint mondta, az elmúlt három hónapban sikerült jelentős mértékben növelni a készleteket, részben a rezsicsökkentés miatt, másrészt pedig azért, mert a kormány felkészült a veszélyek korára.

Hozzátette, hogy Brüsszel így nem érte el azt a célját, hogy pénzügyileg sarokba szorítsa Magyarországot. Emiatt pedig a brüsszeli döntéshozók frusztrálttá váltak és ezért az Erasmus pályázatok felfüggesztéséről szóló döntés hátterében is ez állhat. Leszögezte, hogy megegyezés hiányában az állam kifizeti a jövő évi ösztöndíj költségeket, így nem éri kár a magyar diákokat. De mint a Világgazdaság korábban megírta, maguk az egyetemek is jelezték már, hogy ösztöndíj rendszereik nem kerülnek veszélybe, akár maguk is tudják ezeket finanszírozni – idézi fel a magyar szaklap.

Közben ebben az ügyben Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter levelet írt az Európai bizottságnak, amelyben rávilágított: a bizottság lépései sértik az Alapjogi charta 13. cikkét azzal, hogy programokat, kutatásokat és képzéseket lehetetlenítenek el, illetve intézményeket és tudományos munkatársakat érintenek hátrányosan. A bizottság döntése évtizedes nemzetközi szakmai együttműködéseket rombol le, és korlátozza a tudományos élet szabadságát.

A Világgazdaság azt írja, hogy december–januárban összesen 4,25 milliárd dollárt vont be az adósságkezelő központ, ez a jelenlegi árfolyamon 1584 milliárd forint. Ráadásul háromszoros volt a kereslet a magyar devizakötvények iránt, ami bizonyítja, Magyarország és a magyar gazdaság felé a bizalom töretlen, a gazdasági teljesítményben, a stabilitásunkban bíznak a befektetők, hitelezők.

Ennek köszönhetően január elejére a devizatartalék megközelíthette a 42 milliárd eurót, ami történelmi rekord. Ma tehát magasabb a magyar tartalék, mint mikor arra kényszerült az ország 2008 végén, hogy az IMF-től (12,3 milliárd euró) és az Európai Uniótól (6,5 milliárd euró) vegyen fel devizakölcsönt, amikor is 2011 végére ezeknek a kölcsönöknek köszönhetően 37,8 milliárd euróra futott fel a tartalék – írja a gazdasági lap.

GAZDASÁG

Címkék:

economy, Hungary, prime minister, viktor orban