Tízezreknek segít a fiatal anyukák adómentessége Magyarországon

Teljes évre fennálló jogosultság esetén összesen akár több mint kétezer eurónak megfelelő forint adómegtakarítást is eredményezhet a január 1-jétől életbe lépő családpolitikai intézkedés, amely a 25 és 30 év közötti, gyermeket vállaló magyar nőket segíti. A döntés a diákhiteleket is érinti.

GAZDASÁG 2023. JANUÁR 4. 15:17

Egy éve lépett életbe a 25 év alattiak adómentessége, idén pedig már azoknak a 30 év alatti nőknek sem kell jövedelemadót fizetniük, akik gyermeket vállalnak – idézte fel a Világgazdaság című magyar szaklap, amely megjegyezte hogy Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára december 28-án jelentette be, hogy januártól új elemmel bővül a családi adórendszer, amely több tízezer, jövedelemmel rendelkező édesanyát érinthet. Ennek tervéről egyébként Orbán Viktor miniszterelnök már szeptember végén is említést tett az Országgyűlésben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozva azt írja, adókedvezményt érvényesíthet az a 25. életévét betöltött fiatal anya, aki a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke, illetve a magzat után családi kedvezményre jogosult. Az érintettek nemcsak az új szja-mentességre, hanem természetesen minden más családtámogatásra is jogosultak, például a családi adókedvezményre, a babaváró támogatásra és a gyermekgondozási díjra is.

2023-ban ez akár 899 914 forint, az az több int kétezer euró adómegtakarítást eredményezhet.

A Világgazdaság arra is rámutat, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő szülők esetében januártól havi további 10 ezer forinttal, az az mintegy 25 euróval nő a családi adókedvezmény összege az eddigi egyéb kedvezmények (magasabb összegű családi pótlék, étkezési hozzájárulás, utazási kedvezmény) mellett.

Hornung Ágnes korábban azt is bejelentette, hogy január 1-től a kormány elengedi a teljes diákhitel-tartozást azoknak a nőknek, akik a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követően két éven belül gyermeket szülnek vagy fogadnak örökbe.

„Ha a 30. életévét be nem töltött hitelfelvevő nőnek a felsőoktatási tanulmányai alatt, vagy azok sikeres befejezését (az oklevél megszerzését) követő két éven belül gyermeke születik, vagy gyermeket fogad örökbe, a fennálló hallgatói hiteltartozása száz százalékának megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermektámogatásban részesül, ha a gyermektámogatás iránti kérelmét – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – a gyermek születését, vagy örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő 60 napon belül benyújtja a Diákhitel szervezethez” – áll a rendeletben.

GAZDASÁG

Címkék:

Hungary, money, taxes