A baloldali sajtó már akkor is hazudik, amikor kérdez

A baloldali sajtó már akkor is hazudik, amikor kérdez

Miközben egyre több felvétel és személyes beszámoló lát napvilágot esetleges csalásokról az Egyesült Államokból, a techcégek, illetve a baloldali sajtó igyekszik úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna. Más esetekben azonban többször is fake news-t terjesztettek.

POLITIKA 2020. NOVEMBER 7. 08:59

A Szilícium-völgyi tech-óriások és az amerikai baloldali sajtó feltűnően nem számol be azokról a gyanús ügyekről, amelyek az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek az elnökválasztást követően.

Newt Gingrich, az amerikai képviselőház korábbi elnöke szerint egyértelműen azt láthatjuk, hogy megpróbálják elcsalni az elnökválasztást.

A cenzúrázást a Twitter már november 3-án megkezdte. Donald Trump elnök egyik bejegyzésében arról értekezett, hogy „nagyon vezetünk, de megpróbálják elcsalni a választást”.

A közösségi oldal szinte azonnal egy bélyeggel látta el bejegyzést, amely szerint az félrevezető információt tartalmaz. A bélyeg a mai napig ott van, a hírfolyamban pedig el sem lehet olvasni a tweetet.

Nem egyedi esetről van szó, ugyanis a Twitter folyamatosan eltünteti az elnök bejegyzéseit, és mindenki ezzel a jelenséggel szembesül, aki gyanús, csalásra utaló jelekre hívja fel a figyelmet.

A Facebook is cenzúráz. Mark Zuckerbergék eltávolították a 364 ezer tagot számláló „Állítsuk meg a lopást” (Stop the Steal) nevű csoportot. Állítólag a tagok hamis információkat terjesztettek.

Ennek ellenére egyre többen állítják, hogy valami nincs rendben az elnökválasztás és leginkább a levélszavazatok körül.

Egy postai dolgozó például azt állítja, hogy visszadátumoztatták a későn beérkező levélszavazatokat.

Egy másik postai alkalmazott pedig rejtett kamerán mondja el az újságírónak, hogy szerez neki egy adag szavazólapot.

A nevadai Jill Stokke pedig arról számolt be, hogy amikor elmenet szavazni közölték vele, hogy már leadta a voksát. 

Miközben Donald Trump legutóbbi sajtótájékoztatóján is csalást emlegetett a CNN tényellenőrző cikket közölt. Már a címben leszögezték, hogy Trump elnöksége legtisztességtelenebb beszédét tartotta. A CNN szerint teljesen „alaptalan” csalásról beszélni, Trump ellenfelei nem próbálják meg elcsalni a választást.

Hasonlóan támadta Trump mondandóját a Washington Post is és a New York Times is.

Trump sajtótájékoztatóját a szintén baloldali MSNBC élőben közvetítette, azonban 35 másodperc után lekeverték az elnököt, a bemondó, Brian Williams kezdett tényellenőrzésbe. Az NBC és CBS szintén megszakította a közvetítést, a CNN és a Fox News viszont nem.

A USA TODAY is leszedte Trump sajtótájékoztatóját, miután az elnök megkérdőjelezte a a választás integritását. A főszerkesztő közleményben azt írta, hogy Trumpnak nincsenek bizonyítékai.

A baloldali sajtó kettős mércéjére Donald Trump Jr. hívta fel a figyelmet.

„Végtelenül több bizonyíték van a választói csalásokra, mint valaha az orosz összejátszásra volt, de furcsa módon a médiában senki sem akar utánanézni”, írta Twitter-oldalán.

Az orosz összejátszás egyik legnagyobb terjesztője épp a CNN volt. Ami azért is furcsa, mert a csatorna Joe Biden fiának, Hunter Bidennek a korrupciógyanús ügyeiről érezhetően nem akartak beszámolni. Amikor a New York Post kirobbantotta a botrányt be sem számoltak róla.

A CNN esetében nem először fordul elő, hogy fake newst közöl és ez a tevékenység nem csak az Egyesült Államokra vonatkozik.

Októberben Lengyelországról állítottak valótlanságokat az állítólagos LMBTQ-mentes zónákkal kapcsolatban. A cikkre az amerikai lengyel nagykövetség válaszolt. Közleményükben leírták, hogy Lengyelországban az LMBTQ-közösségnek garantált jogaik vannak és az  LMBTQ-mentes övezet táblákat egy esetben sem a hatóságok helyezték ki, hanem LMBTQ-aktivisták.

Áprilisban pedig Magyarországról terjesztett állhírt a CNN-es Christiane Amanpour. A riporter már a kérdésében is hazudott, azt állította, hogy a koronavírus-járvány miatt lényegében bezárták a magyar Országgyűlést. A riporter állításait Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter kellett helyre tegye. 

„Sajnálattal közlöm, hogy újabb álhírt terjeszt Magyarországról, mivel azt mondta, hogy a parlamentet beszüntették (…), ami nem igaz. A parlament ülésezik. Ezen a héten például (…) három napon is ülésezett”, mondta a miniszter.

POLITIKA

Címkék:

cnn, donald trump, election fraud, fake news, joe biden, mainstream media, presidential elections