A bizottság összehívása nélkül, egyszemélyben hozott döntést a LIBE elnöke

Nem egyeztetett a bizottság tagjaival, úgy adott ki felhívást a LIBE Bizottság elnöke, derül ki abból a levélből, melyet Nadine Morano EP-képviselő írt a testület vezetőjének. A képviselő a LIBE által kiadott közleményre reagál, melyben az elnök a magyarországi veszélyhelyzettel kapcsolatos törvény vizsgálatára hívja fel a Bizottságot. Morano levelében, melyben elhatárolódik az elnök véleményétől, leszögezi: „Az ön LIBE elnökségi posztja nem jogosítja fel arra, hogy leckéket adjon demokráciából bármelyik tagállamnak, miközben Ön nincs tisztában az alapokkal”.

POLITIKA 2020. ÁPRILIS 2. 09:02

„Kíváncsi lennék, hogy milyen demokratikus alapelv szerint veszi a bátorságot, hogy a LIBE Bizottság nevében tesz kijelentést, mikor egyik tagjával sem konzultált a magyarországi helyzettel kapcsolatban”, írja Nadine Morano európai parlamenti képviselő, a LIBE Bizottság tagja a testület elnökének címzett levelében.

A képviselő arra reagált, hogy a bizottság honlapján 2020 március 24-én megjelent egy sajtóközlemény, melyeben a testület nevében kifejezik aggodalmunkat a magyar parlamentben a veszélyhelyzet kiterjesztéséről és a büntető törvénykönyv ebből következő módosításáról történő szavazást illetően. Ebben az elnök leírja, hogy felhívják a Bizottságot, hogy értékelje, hogy a javasolt törvény megfelel-e az EU-s szerződéseknek, szem előtt tartva a tagállamok felelősségét a közös értékek tiszteletben tartása és védelme mellett.

„Az Ön LIBE elnökségi posztja nem jogosítja fel arra, hogy leckéket adjon demokráciából bármelyik tagállamnak, miközben Ön nincs tisztában az alapokkal”, fogalmaz Nadine Morano a bizottság elnökének írt levelében.

Hozzáteszi: „Teljes mértékben elhatárolódom az Ön észrevételeitől, ugyanakkor arra kérem, hogy helyesbítse a sajtóközleményben leírtakat, kihangsúlyozva, hogy csakis a LIBE bizottság elnökeként fejezte ki a véleményét, de nem a bizottság nevében. Ily módon konkrétan hozzájárul a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás és a vélemények sokszínűségének tiszteletben tartásához, vagyis az európai értékekhez.”

POLITIKA

Címkék:

democracy, European Union, Hungary, law, libe, nadine morano