A hétvégi tömegverekedés után szigorítanak a hatóságok, törölték a tengerpartra tartó vonatokat

A nyár hátralévő részében kevesebb vonatot indít a vasúttársaság a felkapott tengerparti városokba, az augusztus 15-16-i hétvégén közlekedő szerelvényeket pedig törölték. A legnépszerűbb üdülővárosokban maximalizálni fogják a beengedhető látogatók számát, bizonyos strandokra pedig csak előzetes regisztrációt követően lehet majd bemenni.

NAGYVILÁG 2020. AUGUSZTUS 12. 14:58

Kemény szigorításokat jelentett be az SNCB belga vasúttársaság, ugyanis azt a döntést hozták, hogy az augusztus 15-16-i hétvégén egyáltalán nem, a nyár hátralévő részében pedig csökkentett számban indítanak vonatokat a népszerű tengerparti városokba, valamint maximalizálják a vonatok kihasználtságát 80 százalékban, mert máskülönben nem biztosítható az előírt társadalmi távolságtartás. Ez utóbbi betartatásában szükség esetén a rendőrség fog segíteni a vasúti dolgozóknak a pályaudvarokon – közölte a bx1 belga televíziós csatorna.

A hatóságok bejelentése alapján azonban nem ez lesz az egyetlen szigorítás, a tengerparti üdülőhely méretétől függően megállapították, hogy melyik helyre hány egy napra érkező turistát engednek be, így Ostende 10 000, Blankenberge 6 000, Zeebrugge 4 000, míg Knokke-Heist és la Panne csupán 2 000 látogatót fogad.

A tengerparti zsúfoltság elkerülése érdekében az érintett városok közül a legnagyobb, Ostende három legforgalmasabb strandjára augusztus 15-én szombaton és augusztus 16-án vasárnap csak előzetes regisztrációt követően lehet bemenni, a három strandra összesen 15 000 embert engednek be naponta, a többi fürdőhelyen azonban egyelőre nem kell ilyen intézkedésre számítani. A regisztráció ingyenes és interneten, turisztikai irodában vagy telefonon is intézhető.

A belga hatóságok azért döntöttek a szigorítások mellett, mert szeretnék elkerülni, hogy a Blankenberge strandján történt tömegverekedéshez hasonló incidens történjen. Augusztus 8-án szombaton a késő délutáni órákban hatalmas verekedés tört ki a tengerparton, az emberek először egymást, majd a kiérkező rendőröket dobálták, négy rendőr megsérült, mintegy húsz főt letartóztattak, három brüsszeli fiatalt pedig hétfőn már bíróság elé is állítottak.

NAGYVILÁG

Címkék:

beach, belgium, coronavirus, mass