A lakosság túlnyomó többsége ellenzi, hogy közpénzből építsenek mecsetet

A lakosság túlnyomó többsége ellenzi, hogy közpénzből építsenek mecsetet

Egy felmérés szerint a lakosság többsége nem ért egyet azzal, hogy az önkormányzat nagy összeggel támogatja a helyi mecset megépítését. A prefektus jogi úton kívánja elérni, hogy az adófizetők pénzéből építsék a muszlim imahelyet, a szóban forgó iszlamista szervezet ugyanakkor közleményt adott ki arról, hogy nem állnak külföldi befolyás alatt.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. ÁPRILIS 7. 14:55

Nagy vitát kavart, mikor a minap kiderült, hogy Strasbourg zöld-párti városvezetése több mint 2,5 millió euróval támogatná Európa legnagyobb mecsetjének az építését, amely több politikus, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter szerint is elfogadhatatlan. A belügyminiszter szerint nem megengedhető, hogy idegen befolyást támogassanak közpénzből, mivel a mecset üzemeltetője a Milli Görüs török iszlamista szervezet, amely egyike volt azoknak, akik nem voltak hajlandók aláírni a Francia Köztársaság értékeit az iszlám tanoknál előbbre helyező chartát.  

Mivel a városvezetés és a prefektus nem tudott megegyezni és az önkormányzat nem hajlandó visszavonni a támogatást, Josiane Chevalier megyei rendőrfőnök bejelentette, hogy jogi útra tereli az ügyet. Chevalier a közigazgatási bírósághoz fordul, így kívánja elérni, hogy tegyék semmissé Európa legnagyobb mecsetjének francia közpénzből történő felépítését, írja a L Alsace nevű helyi lap.

A mecset építését illető támogatások körüli viták tisztázása érdekében a Milli Görüs szervezethez tartozó három iszlám szervezet sajtótájékoztatót tartott, majd közleményt adott ki, melyben leírták, hogy tiszteletben tartják a Francia Köztársaság elveit és a szekularizmust, az általuk biztosított muszlim vallásgyakorlás a francia alkotmány és társadalom keretein belül zajlik. Garantálják a Franciaországban élő muszlimok számára a szabad vallásgyakorlás lehetőségét, csakúgy, mint az állampolgári jogaik gyakorlását, valamint biztosítják a különböző vallású és kultúrájú emberek együttélését, hozzátéve, hogy a nemzeti egység megszilárdítására törekednek és küzdenek a gyűlölet és az erőszak minden formája ellen.

A dokumentum aláírói továbbá elutasítják az iszlám politikai célokra való felhasználását és a politikai doktrínák mecseten belüli terjesztését. Leszögezték továbbá, hogy mind a mecsetjeik, mind az imámjaik mentesek mindennemű külföldi befolyástól.

A francia kormány ennek ellenére nincs meggyőződve arról, hogy a Millî Görüs szervezet tevékenysége beleillik a francia köztársasági értékrendbe, erről Gabriel Attal kormányszóvivő beszélt a múlt héten. Kijelentette, hogy a kormány álláspontja szerint a muszlim szervezet tevékenysége a Francia Köztársaság értékeivel ellentétes. Az épülő Eyyub Sultan mecset vezetője, Eyüp Sahin azonban erre válaszképp kijelentette, hogy a francia kormány által felhozott vádak alaptalanok, csakúgy, mint a szeparatizmus vádja és nem méltók egy olyan nagy államhoz, mint Franciaország.

Ugyanakkor a francia lakosságot sem sikerült meggyőzni arról, hogy miért kellene közpénzből finanszírozni egy hatalmas mecset létesítését az országban, erről az Ifop francia közvélemény-kutató cég készített felmérést. A válaszokból kiderül, hogy a franciák túlnyomó többsége, 85 százaléka ellenzi, hogy Strasbourg önkormányzata közpénzből támogassa az Eyyub Sultan mecset építési költségeit, Elzász és Moselle megye lakóinak 81 százaléka szintén ezen a véleményen van.

A felmérésből kiderül továbbá, hogy a két megye lakosai közül csak 30 százalék támogatja a muszlim vallásgyakorlási hely anyagi támogatását, a többi vallás azonban jóval nagyobb támogatást élvez. A válaszadók 65 százaléka egyetért a katolikus istentiszteleti helyek állami finanszírozásával, 48 százalék támogatja az ortodox vallásúakat, 47 százalék az evangélikusokat, őket követik a zsidók 44, majd a reformátusok és a buddhisták 43 százalékkal, a muszlim vallás tehát sereghajtó támogatottság tekintetében, írja a France Bleu.

A felmérésen megkérdezték a lakosságot az elzász-moselle-i konkordátumról is, melynek értelmében a katolikus, evangélikus, református és izraelita lelkészek állami fizetést kapnak. A válaszadók 78 százaléka véget vetne ennek a gyakorlatnak és ugyanezen a véleményen van az érintett két megye lakosságának 52 százaléka is.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, mosque