A harmadik országokból származó baromfiimport felülvizsgálatát kéri a magyar agrárminiszter

Nagy István levélben kérte fel erre az Európai Bizottságot. A miniszter szerint a koronavírus okozta válság visszaeső keresletet, és megnövekedett készleteket okozott egyes élelmiszerek esetében, így például a baromfitermékek esetében is. Az ágazat problémáit pedig jelenleg súlyosbítja a harmadik országokból származó import.

HOT 2020. MÁJUS 5. 22:14

Az Európai Bizottság Kereskedelemért felelős biztosának, Phil Hogannek címzett levelében Nagy István úgy fogalmaz: a járvány miatt hozott korlátozó intézkedések a turisztikai és vendéglátó szektor szereplőit különösen érzékenyen érintették, ami miatt csökkent az egyes élelmiszerek, így a baromfitermékek iránti kereslet.

A miniszter hozzáteszi: ezzel párhuzamosan viszont az EU belső piacára jelentős mennyiségű importált termék érkezik a harmadik országokból, ami megnövekedett készletekhez és túlzott kínálathoz vezetett egyes ágazatokban. Ez a túlkínálat negatív hatással van például a baromfitermelésre is, hiszen nehéz helyzetbe hozza a termelőket, ezáltal veszélyezteti az ágazat alapjait. Nagy István levelében hangsúlyozza: a hosszú távú veszteségek megelőzése érdekében gyors intézkedésekre van szükség. Ehhez pedig a Bizottságnak sürgősen felül kell vizsgálnia a harmadik országokból származó behozatal feltételeit.

A miniszter szerint a harmadik országokból származó behozatal mennyiségének ideiglenes szabályozása azonnali megkönnyebbülést eredményezhetne a baromfi piacon, ami hosszabb távon a belső termelés helyreállását eredményezheti. 

HOT

Címkék:

agriculture, food services, hotels, istvan nagy, restaurant, tourism