A Polexit pletykák teljesen abszurdak

"A vétó a tárgyalások teljesen legitim eleme", fogalmazott Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter. Kijelentette, hogy a Polexit pletykák teljesen abszurdak, esetenként hisztérikus hangnemet vesznek fel, de semmilyen alapjuk nincsen.

POLITIKA 2020. NOVEMBER 24. 10:21

Lengyelország vétóját a közös uniós költségvetés kapcsán sokan úgy értelmezik, hogy a lengyelek egy újabb lépést tettek az EU elhagyása felé. Zbigniew Rau külügyminiszter elhatárolódott a feltételezéstől.

„A Polexit egy teljesen abszurd gondolat”, jelentette ki a külügyi tárcavezető. Elmondta, nincs olyan lengyel politikai csoport, aki valóban számít és elgondolkodott volna a kilépés lehetőségén.

Úgy fogalmazott: „egy érzelmekkel túlfűtött, már-már hisztérikus reakciót láthatunk az ellenzéktől” a lengyel vétó kapcsán, ugyanakkor rámutatott, hogy a lépés nem olyan botrányos, mint ahogy azt sokan igyekeznek beállítani.

„A vétó egy teljesen legitim eleme a tárgyalásoknak és az EU eljárásainak is”, szögezte le a külügyminiszter. A vétójogot Rau egy vasúti kocsi vészfékjéhez hasonlította, és kijelentette, ebben a helyzetben, amikor az uniós jogszabályokat megkerülve vezetnének be egy költségvetési mechanizmust, ez indokolt is az EU közös jólétének érdekében.

POLITIKA

Címkék:

budget, eu, poland, rule of law, veto, zbigniew rau