A színes bőrűek ingyen tanulhatnának, a többiek drága pénzért

Egyáltalán nem kellene fizetniük a főiskolai képzésért a fekete bőrű és az őslakos amerikai diákoknak az állam rasszista múltja miatt. A többi, átlagos fiatalnak azonban évente több, mint tízezer dollár a képzés, és ebben még nincs is benne a lakhatásuk vagy az étkezésük.

NAGYVILÁG 2021. FEBRUÁR 17. 14:32

A rasszizmus elleni nagy küzdelem sok helyen már odáig fajult, hogy ismét rasszizmust eredményezett – csak már a fehér bőrű emberek ellen. A portlandi Wayfinding Academy főiskolán meghirdették, hogy a fekete bőrű és az őslakos amerikai diákok ingyen tanulhatják az ott nyújtott kétéves képzést.

Mindeközben azonban a többi, átlagos diáknak 11 ezer dollárba kerül egy tanév az intézményben. Ebben az árban pedig még nincs benne a lakhatás vagy az étkezés sem. A főiskola azzal érvel a megkülönböztetés mellett, hogy Oregon államnak súlyos, a fehér felsőbbrendűséggel kapcsolatos múltja van, és ez hátrányosan érinti a fekete bőrű és őslakos amerikai diákokat. Ráadásul szerintük a főiskolai hitel nagy szerepet játszik később a fajok közötti vagyonbeli különbségek kialakulásában.

A kezdeményezés most indult el, és innentől kezdve minden évben lesz ilyen lehetőség a kiválasztott diákok számára. A főiskola bejelentése szerint később ki akarják terjeszteni majd az ingyenes tanulást a színesbőrű közösség több tagjára is.

Szintén a rasszizmus elleni küzdelem ösztönözte a pittsburghi természettörténeti múzeumot is arra, hogy elrejtsenek egy kiállítási darabot. Aki akarja, továbbra is megtekintheti a diorámát, de egy függönnyel van eltakarva a nagyközönség elől. A szóban forgó mű egy arabnak tűnő férfit ábrázol, afrikai öltözékben, aki egy dromedár hátán ülve éppen oroszlánokkal harcol.

A múzeum szerint azonban ez a darab fájó pont a színes bőrű embereknek, és megörökíti az ő emberi mivoltuktól való megfosztását is. Ráadásul úgy vélik, hogy érzéketlenné teszi a látogatókat a faji erőszakra. A múzeum ideiglenes igazgatója, Stephen Tonsor korábban azt nyilatkozta az ügyről a Pittsburgh Tribune-Review-nak, hogy a színes bőrű embereknek tragikus tapasztalata van a radikalizált erőszakkal kapcsolatban, és főleg ezen élményen keresztül nézik a művet. 

Tonsor arról is beszélt, hogy olyan kiállításai darab például nincs is, ami fehér európai embert ábrázolna, amint megtámadják az állatok. Kitért arra is, hogy a diorámánál a hím oroszlán támadja a dromedárt, a nőstény oroszlán pedig holtan fekszik a földön. Tonsor szerint ez a megjelenítés is jó példa arra, hogy a nyugati kultúrákban milyen elfogultság van a férfi dominancia iránt, ami miatt helytelenül ábrázolják a természeti történéseket – a valóságban ugyanis a nőstény oroszlánok azok, akik vadásznak. 

NAGYVILÁG

Címkék:

anti-racism, college, free tuition, museum, racism, students, white supremacy