Abortuszpárti vandalizmus: "Miért csináljátok ezt?"

Lencsevégre kapták, ahogy az éj leple alatt abortuszpárti tüntetők rongálták meg a lengyel Alkotmány téri emlékművet. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy egyre kevesebben értik a rongálók motivációit.

HOT NAGYVILÁG 2020. NOVEMBER 29. 13:05

Újabb történelmi emlékművet rongáltak meg a varsói utcákon, ezúttal az Alkotmány téren. Egy riporter rögzítette is, hogy a nő több emlékművet is összefirkált az abortuszpárti- és az LMBT-mozgalom szimbólumaival.

A felvételek szerint az aktivista először vörös festékkel írta az „Abortusz határok nélkül” feliratot a tér közepén álló emlékműre. Az egyik járókelő meg is kérdezte, hogy „miért csináljátok ezt?”. Azonban a nőt ez nem tántorította el, és nem sokkal később már a történelmi városközpont egyik falát firkálta.

„Lányom, térj már észhez!” hallatszott egy másik járókelő hangja, amint az aktivista ezúttal LMBT szlogent és villámokat festett a régi kőfalra.

HOT NAGYVILÁG

Címkék:

abortion, activist, lgbt, poland, vandalism