Átadta városát az anarchistáknak a kommunista polgármester

Marxot idézte interjújában a New York-i főpolgármester. Bár a város utcáit még a tüntetők uralják és az üzleti szektor még nem állt fel a járvány után, a főpolgármester elmondta, ez nem is prioritás, mert az államnak a munkásosztályt kell támogatnia nem a burzsoáziát.

POLITIKA 2020. JÚLIUS 27. 10:26

New York városa az első között csökkentette a rendőrség költségvetését, amikor anarchikussá váltak a BLM tüntetések. A városi tanács már július elején 1 milliárd dollárral megvágta a rendfenntartók pénzügyi keretét és azóta is folyamatosak az utcai zavargások, újabb és újabb videók érkeznek a rendőrautókat rongáló tömegről.

Azonban nem ez a város egyetlen problémája. A koronavírus járvány térdre kényszerítette a vállalati szektort is, amely azóta sem tudott teljesen talpra állni, de a New York-i polgármester, Bill de Blasio nyíltan kijelentette, hogy nem is szándékozik tenni az ügy érdekében.

A WNYC közrádiónak adott interjújában elmondta, hogy a vállalati szektor és az „elit” kérdései nem élveznek nála prioritást, és hozzátette „túl nagy a kísértés, hogy most Karl Marxot idézzem. Van egy híres idézet, mely szerint az állam a burzsoázia végrehajtó bizottsága „. De Blasio kijelentette, hogy a Kommunista Kiáltványból idézett részlet fiatalkora óta rezonál vele. Jelezte, hogy ő a munkásosztály érdekeit kívánja szem előtt tartani, és hogy a polgármestereknek nem lenne szabad túlságosan bevonniuk magukat az üzleti szektor érdekvédelmébe.

Kijelentései azonnali felháborodást váltottak ki az üzleti szektor képviselőitől. Az Együttműködés New York Városáért üzleti együttműködést segítő társaság elnöke, Kathy Wylde kijelentette, hogy a felvetés, hogy az üzleti szektor nem képviseli a munkásosztályt, egyszerűen pontatlan. Jay Martin a Közlakhatás-fejlesztő Program igazgatója pedig nyersen konstatálta, hogy de Blasio semmit nem tett azért, hogy az emberek életkörülményei javuljanak.

„Marxista utópiákról beszél és démonizálja a vállalatokat, amik fizetik a progresszív projektjeit, amíg számos választópolgára meleg víz nélkül él az inkompetenciája miatt”, fogalmazott.

POLITIKA

Címkék:

blm, communism, marxism, new york, police