Botrány a finn igazságügyben: "elkallódott" félezer büntetőítélet

Botrány a finn igazságügyben: "elkallódott" félezer büntetőítélet

Hatalmas a káosz a finn igazságszolgáltatásban: 2013-2019 között összesen 579 ítélet akadt el az igazságügyi minisztérium alá tartozó Jogi Regisztrációs Központban (ORK), vagyis ezekben a bűnügyekben jogerős bírósági ítéletek születtek, azokat mégsem hajtották végre. A központot felügyelő, Anna Maja Henriksson miniszter vezette igazságügyi tárcának elképzelése sincs róla, hogy történhetett mindez.

POLITIKA 2019. SZEPTEMBER 18. 06:31

Éveken át több száz bírósági ítéletet nem továbbítottak a finn igazságszolgáltatás rendszerében az azokat kiszabó bírói testületek és a végrehajtásért felelős szervek között. A botrány a napokban pattant ki Finnországban, de az Európai Parlamentben a jogállamiságért oly hangosan küzdő finn igazságügyi miniszter tárcája nem verte nagy dobra, hogy saját hazájukban elvesztették – büntetőügyekben született – ítéletek százait.

Finn sajtóbeszámolók szerint az ország igazságügyi vezetésének ráadásul elképzelése sincs arról, hogy a fiaskót emberi mulasztás vagy a számítógépes rendszer hibája okozta-e. A minisztérium alá tartozó Jogi Regisztrációs Központ feladata, hogy a kerületi büntetőbíróságokon kiszabott ítéleteket továbbítsák a végrehajtásért felelős szerveknek: pénzbüntetések esetében az azok behajtását végző önkormányzatoknak, míg szabadságvesztések esetében a kijelölt büntetés-végrehajtási intézeteknek. Ez azonban az elmúlt hat esztendőben jó néhány esetben – évente egyre bővülő arányban – elmaradt.

Az ORK belső vizsgálata során a 2013-as akták között 40, 2014-ben 44, 2015-ben 58, 2016-ban 45, 2017-ben 53, 2018-ban viszont már ennek több mint duplája, 119, az idei naptári évre vonatkozóan pedig már 220 olyan ítéletre bukkantak, amelyek nem jutottak el a végrehajtó szervekhez. Vagyis hat év alatt 579 esetben nem hajtották végre a büntetőbíróságokon kiszabott ítéleteket.

„Nagyon komolyan veszem ezt az ügyet. Ilyennek soha többé nem szabad megtörténnie. Az érintettektől gyors vizsgálatot és sürgős intézkedéseket kértem, hogy a kialakult helyzetet korrigálni lehessen. Mindenki számíthat a rá kiszabott ítélet végrehajtására” – nyilatkozta az ügy kipattanásakor Anna-Maja Henriksson, aki a finnországi Svéd Néppárt jelöltjeként a 2019-es választások óta vezeti az igazságügyi tárcát, de akkor is ugyanennek a területnek volt a minisztere, amikor a probléma elkezdődött: 2011-2015 között is ő vezette az állami igazságszolgáltatás rendszerét.

Nem csak azért álságosak a finn igazságügyminiszter jogállamiságról tartott nagyívű beszédei Brüsszelben, mert az általa irányított jogrendszer azt sem tudja, hogy becsuktak-e jogerősen elítélt bűnelkövetőket, de azért is, mert Anna-Maja Henriksson jogérvényesülésre vonatkozó szigorú ígéretét éppen a saját államtitkára cáfolta. Pekka Timonen ugyanis arról adott tájékoztatást az Iltalehti finn bulvárlapnak, hogy igenis lehetnek olyanok, akik a rendszer hibája miatt megúszhatják a rájuk kiszabott büntetést, ugyanis az elkallódott ítéletek között lehetnek ügyek, amelyek ma már nem végrehajthatók az eltelt elévülési idő miatt. Ugyanakkor azt nem tudta megmondani, hány ilyen lehet a rendszeren kívül került 579 eset között.

A fiatalkorúak ellen kiszabott büntetőügyekben azonban erre minden esély fennáll, azok ugyanis a finn jogrendszer szerint 3 év után évülnek el, míg a felnőttek esetében az elévülési idő megegyezik az elkövetett bűncselekmény nyomán kiszabható ítélet maximális mértékével 5-20 év között. Így a felnőttkorú elkövetők ügyében kiszabott szankcióknál csak az első évben „elvesztett” ítéleteknél érvényesülhetett elévülés.

POLITIKA

Címkék:

anna maja henriksson, criminal courts, finland, judgement, legal register centre, lost, minster of justice, state secretary