Bár Európában több nyugati ország is igyekszik kezelni a szélsőséges iszlám kérdését, a deradikalizáló programok nem arattak elsöprő sikereket. A V4NA Melanie Garsont, a University College London konfliktuskezelési és nemzetközi biztonsági szakértőjét kérdezte az ilyen átneveleő programok eredményességéről és a radikalizáció jelenéről Európában.

„A börtönprogramok alapjaiban hibásak az Egyesült Királyságban és 95 százalékban nem működnek, vagy még több radikalizációt szülnek”, mutat rá a szakértő. Elmondta a brit példa a Belügyminisztérium jelentései alapján különösen aggasztó, hiszen szélsőségesek még szórólapokat is osztogatnak, hogy hogyan lehet végigcsalni egy ilyen programot és visszatérni a terrorizmushoz. Rámutatott továbbá, hogy ezek a programok többségében csak a tüneteket kezelik, de a radikális gondolkodás pszichológiai oldalával nem foglalkoznak.  „Ez nem arról szól, hogy elveszed a fegyvereiket, mert úgyis visszatérnek oda, ahol célt adnak az életüknek. Nem elé, hogy egyszerűen bezárjuk őket egy időre és elvárjuk, hogy megváltozzanak”, mutat rá Garson.

Elmondta, hogy a legnagyobb probléma az ilyen radikális emberekkel, hogy kevesen ismerik fel mikor valóban eredményes a program. „Ha azt mondja [a program résztvevője], hogy minden rendben, akkor nem deradikalizálódott”, szögezi le a szakértő. Rámutat, hogy ha a program jól működik, akkor pont, hogy zavarodottság és identitásválság jelei kell, hogy mutatkozzanak az elítélteken, és csak akkor beszélhetünk sikerről, ha a radikális világkép megremeg. „És csak ezután jön majd a terápia és a közösség-alapú megközelítések, amihez valóban szükség van például az állam által képzett imámokra, akik segítenek integrálódni a társadalomba”, fogalmaz. Hozzáteszi, ez a megközelítés Szaúd-Arábiában már régóta bevett gyakorlat és 80 százalékos sikerességi rátája van. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy ezzel megússzák a tetteik következményét. „Meg kell büntetni őket, de aztán rehabilitációra is szükségük van”, jelenti ki Garson.

A szakértő arról is beszélt, hogy az externális hatások milyen komoly torzulást okozhatnak a befolyásolható bevándorló hátterű fiatalok énképében. Elmondta, hogy ha történelmileg nézzük a kérdéskört, a bevándorlók első generációja még rendre törvénytisztelő polgár volt, és a második generáció az, ami kezdi elveszíteni az identitását és összezavarodik a családi hagyományok és a társadalmi értékek között. Ilyenkor könnyen a társadalom szélére csúszhatnak, marginalizálódhatnak és a bizonytalanságból kitörve, beszippanthatja őket a muszlim politikai ideológia, ami célt és irányt adhat számukra. Ezért is van fontos szerepe a deradikalizáló programoknak, mert ha valaki egyszer egy ilyen környezetben találta meg az identitását, abban a hitben élve, hogy egy nagyobb jó célért küzd, akkor könnyen vissza is eshet. „Ilyenkor a két világ között rekedt fiataloknak nem feltétlenül segít, ha egy külsős imám befolyásolja őket”, fogalmaz Garson. Kijelentette, visszafogott hangokra is szükség van a muszlim közösségekben, hogy kiegyensúlyozzák a radikálisokat.

Arra is rámutatott, hogy ez a hajtóerő a nem bevándorló hátterű személyekre is hatással lehet. „Ez előfordulhat akkor is, ha egy fiatal nem érzi magát a közösség tagjának és nem fejlődik ki csoportidentitása. A megoldás: oktatás”. Hangsúlyozta, csak az oktatáson múlik, hogy az emberek „fel tudják-e dolgozni a több rétegű identitásukat és érezhetik azt, hogy uralják a sorsukat és betölthetik a bennük lévő ürességet”.

„Az jelenti a problémát, ha egy közösség nem tudja megteremteni az identitását”, zárja gondolatait a szakértő.