Egyre reménytelenebb a műtétre várók helyzete Svédországban

185 ezerre duzzadt a műtétre várakozók száma, míg a műtőkapacitás 20 százalékkal csökkent a nyár alatt. Az orvosok szerint az egészségügy helyzete a járványhelyzet előtt sem volt megfelelő, most azonban egyenesen tragikussá vált.

HOT NAGYVILÁG 2020. AUGUSZTUS 23. 10:27

„Már a veszélyhelyzet előtt is elfogadhatatlanul hosszú volt a várólista Svédországban”, fogalmazott Heidi Stensmyren a svéd orvosi szövetség elnöke. Hozzátette az országnak felfogásbeli változásra van szüksége, mivel a várólista hosszát a betegek is növelik például azzal, hogy egyre kevesebben mennek orvoshoz, tehát egyre többen kerülnek kórházba akkor, amikor már túl késő.

Stensmyren szerint a rendszer elsősorban a legbetegebbeket priorizálja, azonban a svéd kormány kedden vizsgálatot indított a helyzet felmérésére, mivel a modell hiányosságai miatt a magánbiztosítással rendelkező betegek rendre előrébb kerültek a listákon. A társadalmi ügyekért felelős miniszter elmondta, hogy nem hagyhatják, hogy az emberek elsőbbséget vehessenek maguknak a várólistán.

A statisztikák ezen kívül arról árulkodnak, hogy a nyár folyamán 20 százalékkal csökkent a kórházak műtétkapacitása. Ez azzal járt továbbá, hogy a nyár elejére egy 185 ezres várólistával kellett számolni, amely várhatóan tovább fog növekedni. Lotta Olmarken Ingler, Dalarna egészségügyi igazgatója elmondta, hogy régiójában 5000 ember vár műtétre jelenleg, ami szintén tovább növekszik majd a nyáron. Hozzátette, hogy többen sajnos nem mernek segítséget kérni az egészségügytől és csak vonakodva foglalnak időpontokat is. Az igazgató ebből arra következtet, hogy ha az emberek ismét mernek majd orvoshoz fordulni, a lista tovább bővül majd és elérheti a nyolcezret is.

https://v4na.com/nagyvilag/eltussolna-bukasat-a-sved-egeszsegugy-40026/

HOT NAGYVILÁG

Címkék:

health care, hospital, list, sveden