Hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják a német alkancellárt

Hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják a német alkancellárt

Befolyásolás és hatalommal való visszaélés gyanújába keveredett Olaf Scholz német alkancellár, aki 2018 óta egyben Németország pénzügyminisztere is. A politikust szerdán hallgatta meg az ügyben a kölni ügyészség.

GAZDASÁG POLITIKA 2020. SZEPTEMBER 10. 13:46

A gyanú szerint Olaf Scholz még Hamburg polgármestereként több alkalommal találkozott az MM Warburg nagybank igazgatójával, aki ellen nyomozás folyik jelentős összegű adócsalás miatt. A politikus júliusban, a német Bundestag pénzügyi bizottsága előtt még azt állította, hogy 2017-ben egyszer találkozott Christian Oleariussal. Az MM Warburg befektetési bank igazgatója ellen 2016-ban nyomozás indult jelentős értékre elkövetett pénzügyi csalás gyanújával. A nyomozók azonban lefoglalták Olearius határidőnaplóját, amelyben három különböző találkozó szerepel Scholz-cal, 2016-ból – amikor még Hamburg polgármestere volt – és 2017-ből. Scholz tehát még azután is találkozott a bankvezérrel, hogy a kölni ügyészség nyomozást indított a bank illegális tőzsdei ügyletei miatt.

A bankár naplójából kiderült, hogy Scholz 2016. szeptember 7-én az irodájában fogadta a bankigazgatót. Olearius ismertette a bank helyzetét az SPD politikusával, majd Scholz két héttel a találkozó után felhívta telefonon és utasította, hogy küldjön levelet Peter Tschentschernek, a hamburgi városvezetés akkori pénzügyi vezetőjének. A hamburgi adóhatóság közben bejelentette, hogy a Cum-Ex ügyletek miatt 47 millió euró nyereség-visszatérítést követelnek az MM Warburgtól. Néhány héttel később Olearius újabb találkozót kért Scholztól. Az október 26-i második megbeszélésen a bankár egy levéltervezettel állt elő, amelyben minden, a Cum-Ex botrányban való részvételre vonatkozó vádat tagadott, egyúttal jelezte, hogy a visszafizetés veszélybe sodorná a bank létezését – számolt be a Süddeutsche Zeitung című német napilap. 

Scholz, aki egyúttal a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, szerdai ügyészségi meghallgatásán azt állította, hogy „nincsenek konkrét emlékei a megbeszélések tartalmáról”. Tagadta továbbá, hogy „bármilyen befolyást gyakorolt volna” az adóvisszatérítések ügyében. 

Az MM Warburg is érintett az úgynevezett Cum-Ex ügyben, amely Németország történetének legnagyobb tőzsdei botrányaként vált ismertté. A vád szerint több kereskedelmi bank több milliárd euróhoz jutott jogosulatlanul a német államkincstárból.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

corruption, court case, cum-ex scandal, german finance minister, germany, olaf scholz, tax fraud