Jelentősen nőtt a bevándorló bűnelkövetők aránya

Jelentősen nőtt a bevándorló bűnelkövetők aránya

Németországban mintegy 35 százalékra nőtt a német útlevéllel nem rendelkező, vagyis bevándorló hátterű bűnelkövetők aránya a 2019-es bűnügyi statisztikák szerint. Az emberöléssel, illetve emberölési kísérlettel kapcsolatos vádemelések csaknem 40 százaléka külföldiekkel szemben történt tavaly.

NAGYVILÁG POLITIKA 2020. MÁRCIUS 26. 11:55

A német útlevéllel nem rendelkezők túlreprezentáltságát mutatják a 2019-es németországi bűnügyi statisztikák, számolt be szerdán Gottfried Curio, az Alternatíva Németországért (AfD) párt parlamenti képviselője. A hivatalos nyilvántartás szerint a bevándorlók Németország lakosságának 12 százalékát teszik ki, de a bűnelkövetők mintegy 35 százaléka közülük került ki tavaly. A 699 261 nem német gyanúsított több mint 38 százaléka volt „migráns hátterű”, derül ki a kimutatásból.

Az erőszakos bűncselekmények vonatkozásában a külföldi gyanúsítottak aránya 37 százalék volt, míg az emberölés, emberölési kísérlet és bérgyilkosságok esetében csaknem 40 százalék – vagyis három esetből több mint egyet migránsok követtek el. A szexuális bűncselekmények tekintetében 8189-re nőtt az esetek száma, és az ilyen tettek körülbelül 36 százalékát nem-németek követték el. A hatósági intézkedéssel szembeni ellenállás, illetve hatósági személy ellen elkövetett támadások esetében 31 százalék volt a nem-német elkövetők aránya. A súlyos vagy életveszélyes testi sértéseket 37 százalékban követték el bevándorlók 2019-ben, számolt be a német Journalistenwatch.com honlap. 

A hírportál rámutat, hogy miközben a rendőrségi statisztikákból jól leolvasható a migránsbűnözés növekedése, a német szövetségi kormány rasszizmusellenes tanfolyamokra kötelezi a német rendőröket.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

afd, crime statistics, germany, illegal migration, migrant crimes, migration, police statistics, sexual crimes