Lemondott a rendőröket fenyegető politikus

Lemondott a rendőröket fenyegető politikus

A liberális Reform Mozgalom tagja nagy előszeretettel szidja a rendőröket a közösségi oldalakon, ám most benyújtotta a lemondását, miután kiderült, hogy részt vett azon az illegális rendezvényen, amelyet a rendőrök könnygázzal és vízágyúval oszlattak fel a minap a fővárosban. Ráadásul a buliba indulva nyílt rendőrellenes fenyegetést tett közzé az egyik közösségi oldalon.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. MÁJUS 6. 12:52

Távozik a politikai életből a liberális beállítottságú belga Reform Mozgalom egyik tagja, Julien Reintjens, miután kiderült, hogy ő is részt vett azon a nagyszabású illegális bulim, amelyet május 1-én tartottak a brüsszeli Bois de la Cambre nevű közparkban.

A rendezvénynek a rendőrség vetett véget, könnygázzal és vízágyúval oszlatták a több mint 2000 fős tömeget, mivel a résztvevők ellenálltak a rendőri intézkedésnek. A rendőrök 132 főt vettek őrizetbe, az összecsapás következtében pedig 15-en megsérültek, rendőrök és résztvevők egyaránt.

A belga sajtó most tette közzé, hogy az illegális rendezvényen részt vett a Reform Mozgalom egyik képviselője, Julien Reintjens is, aki rendszeres rendőrellenes megnyilvánulásaival az utóbbi időben többször is felhívta magára a figyelmet. Így történt ez most is, a liberális beállítottságú politikai szövetség tagja nem sokkal a buli kezdete előtt megosztott egy fényképet a Facebook-on, melyen félmeztelenül látható, kezében egy hatalmas baltával. A kép mellé annyit kommentelt, hogy indul sisakokat törni, amivel egyértelműen a rendőröket védő rohamsisakra célzott.

A férfi, aki egyébként aktív politikus volt, Châtelet település önkormányzati tanácsosaként tevékenykedett, igencsak kínos helyzetbe került, miután kitudódott, hogy részt vett az illegális rendezvényen. Ráadásul a nyíltan rendőrellenes megnyilvánulása miatt is felelnie kellett, miután berendelte a Reform Mozgalom vezetője, Georges-Louis Bouchez. A politikai szervezet elnöke a Twitteren azt írta, hogy megdöbbenve értesült a történtekről, határozottan elítéli a képviselő hozzáállását melynek véleménye szerint nincs helye a köreikben, ezért a szóban forgó személy elbocsátását kéri.

Reintjens annak rendje és módja szerint le is mondott önkormányzati tisztségéről, ezt a Refom Mozgalom vezetője, Georges-Louis Bouchez tette közzé a Facebook-on, hozzátéve, hogy a mozgalom tagjainak példamutató magatartást kell tanúsítaniuk.

Le conseiller communal de #Chatelet Julien Reintjens, dont la procédure d exclusion aboutissait ce soir, a démissionné…

Közzétette: Georges-Louis Bouchez – 2021. május 5., szerda

A sajtó kérdésére Reintjens az RTL-nek beszámolt róla, hogy már több alkalommal is volt problémája a rendőrséggel, tavaly októberben például állítása szerint egy rendőr erőszakkal tessékelte ki egy iskolából, szó szerint a bokájára csapta az iskola ajtaját, ahova azért ment a hűtéstechnikusként dolgozó férfi, hogy megjavítson egy elromlott berendezést. Reintjens a történtek után panaszt akart tenni a rendőr ellen, de a munkáltatója, aki Reintjens elmondása szerint szerződéses viszonyban áll a charleroi-i rendőrséggel, lebeszélte erről és nyomást gyakorolt rá, hogy végkielégítés nélkül távozzon a cégtől, ráadásul a munkaadó nem jelentette a munkahelyi balesetet. Reintjens elmondása alapján kiégett, mintegy fél éve depresszióban szenved, de bocsánatot kért a történtekért és hozzátette, hogy vannak rendőr barátai. Reintjens azzal is mentegette magát, hogy nem azért ment a Bois de la Cambre-ba hogy a rendőrökre támadjon és a baltát sem vitte magával, amit a képen a kezében tart, ám az kétségtelen, hogy ott volt az illegális rendezvényen, erről több felvétel is tanúskodik.

Nem kellett sokat várni a politikus szimpatizánsaira sem, a Facebook-on létrehoztak egy csoportot, melynek célja Julien Reintjens támogatása és a rendőri erőszak elleni fellépés.

Voilà la vraie histoire, C est malheureux d en arriver à un point pareil pour pouvoir être entendu. Partagez un maximum !!!

Közzétette: Soutien à julien reintjens et contre toutes ces violences policière – 2021. május 6., csütörtök

A csoport maximális támogatást kér Reintjens számára, bejegyzésük alapján sajnálatos, hogy valakinek idáig kell eljutnia annak érdekében, hogy meghallgassák.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, illegal party, police, politician