Levágott fejekkel és fegyverekkel pózoltak a svéd nő gyerekei Szíriában

Öt kiskorú gyermekével utazott Szíriába egy nő, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Most két kislányával tért vissza Svédországba, de azonnal letartóztatták. Háborús bűncselekményekkel vádolják és azzal, hogy házasságra kényszerítette lányát.

NAGYVILÁG 2021. FEBRUÁR 5. 15:03

December közepén tért vissza Svédországba a 48 éves nő két gyermekével, 14 és 3 éves lányával Szíriából. Akkor a halmstadi szociális hatóság úgy döntött, hogy a lányokat azonnal állami gondozásba veszi, mert félő volt, hogy az anya visszatér velük az Iszlám Állam kötelékébe.

A nő 2013-ban utazott először Szíriába öt gyermekével és akkori férjével, Abu Omar al Kurdival. A férfi 1990 óta élt Svédországban, egy erőszakos szalafista weboldalt működtetett, és ismert volt a halmastadi mecsetben, ahol időnként prédikált. 2013-ban halt meg Szíriában, miközben az Iszlám Állam oldalán harcolt. Az anya ezután ismét férjhez ment, akkor született most hároméves kislánya is, de második férje is elesett a harcokban. A bírósági iratokból az derül ki, hogy a családban még van két idősebb lánytestvér, akik jelenleg is Idlibben élnek, de több gyerek is életét vesztette.

Az anya arról számolt be, hogy Szíriában „normális életet éltek”. Az ítélet szerint azonban a gyerekek „traumatikus események sorát élték át Szíriában”, például a 14 éves lánynak át kellett élnie, hogy elveszti édesapját és testvéreit a háborúban. Ráadásul a hatóságok azt állapították meg, hogy az anya a lányát, már 12 évesen férjhez adta.

Az SVT birtokába került képeken pedig az látszik, ahogy a nő gyerekei fegyverekkel és megcsonkított emberi maradványokkal pózolnak. Információk szerint ők is a harcokban vesztették életüket 14 és 18 évesen.

Az anyát jelenleg őrizetben tartják, házasságra kényszerítés és háborús bűnök miatt nyomoznak ellene, de tagadja a vádakat.

NAGYVILÁG

Címkék:

child, isis, jihadist, sweden, syria