Már az érettségi sorsa is bizonytalan a koronavírus miatt

Franciaországban egyre rosszabb a járványügyi helyzet és ennek súlyos következményei lehetnek a gazdaságban és az oktatásban egyaránt. A miniszterelnök szerint kérdéses az érettségi sorsa, a munkaügyi miniszter pedig bejelentette, hogy minden ötödik francia munkavállalót érint a részleges munkanélküliség a koronavírus következtében kialakult válság miatt.

NAGYVILÁG 2020. ÁPRILIS 2. 14:09

Franciaországban megállíthatatlanul terjed a koronavírus, április 1-jén, kedden 509-en vesztették életüket, ezzel 4 000 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma. Összesen 56 989 fertőzött van, ebből 24 639 beteget ápolnak kórházban, 6 017-en vannak lélegeztetőgépen. A katonaság is besegít a fertőzöttek szállításában és ellátásában, katonai repülőgépekkel és repülőgép-hordozó hajókkal szállítják a betegeket a március végén kihirdetett „Résilience” (ellenállás) művelet keretében, illetve speciálisan átalakított TGV vonatok szállítják Elzászból a legsúlyosabb állapotban lévő betegeket, hogy könnyítsenek az ottani kórházakon.

A rendőrök folyamatosan járőröznek az utcákon, március 17. és 31-e között 5,8 millió alkalommal ellenőrizték a kijárási tilalom betartását és 359 000 esetben találtak szabálysértést, melyet pénzbírsággal büntettek. Két tengerentúli szigeten, Guadeloupe-on és Martinique-on a hatóságok kénytelenek voltak teljes kijárási tilalmat bevezetni, mert az emberek túl gyakran hagyták el indokolatlanul otthonaikat.

A járvány terjedésének súlyos gazdasági következményeiis vannak, Muriel Pénicau munkaügyi miniszter bejelentette, hogy minden ötödik francia munkavállalót érint a részleges munkanélküliség a koronavírus következtében kialakult válság miatt. 400 000 francia vállalat közel négy millió dolgozója maradt átmenetileg állás nélkül az országban, a miniszterasszony azonban biztosította a munkavállalókat, hogy a válság után újra munkába tudnak majd állni.

Édouard Philippe szerint kétséges lehet az idei érettségi sorsa, a miniszterelnök kifejtette, hogy a vizsga megszervezése nagyon nagy munka és az előkészületek már jóval a vizsga időpontja előtt elkezdődnek, ami a jelenlegi helyzetben rendkívül nehézkes, ezért úgy véli, hogy nem lehetséges a 2020-as érettségi vizsgák normál körülmények között történő megtartása, ezért most azon gondolkodnak, hogy miként lehetne az év végi vizsgákat megrendezni, egyelőre több opció is lehetséges, az oktatási miniszter és csapata dolgoznak a legmegfelelőbb megoldáson.   

A koronavírus azonban a belpolitikai életben is nagy változást hozhat Franciaországban. Nem kevés vitát váltott ki az a döntés, hogy március 15-én vasárnap megtartották az önkormányzati választások első fordulóját, mert akkor már 5 423 fertőzött és 127 halálos áldozat volt az országban. Pár nappal később bejelentették, hogy a március 22-re tervezett második fordulót elhalasztják. Először június 21-ét említették, mint új időpontot, ám Emmanuel Macron a szerda esti miniszterek tanácsán már úgy nyilatkozott, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az önkormányzati választások második fordulóját októberben tartsák meg. Az államfő csütörtök délben az Élysée-palotában zárt ajtók mögött egyeztet erről a témáról a Nemzetgyűlés elnökével, Richard Ferrand-nal és a Szenátus elnökével, Gérard Larcher-val – írja a Le Figaro.

NAGYVILÁG

Címkék:

covid-19, france, graduation, labour market