Meghosszabbították a kijárási korlátozást Magyarországon

Két hete rendelték el a kijárási korlátozást Magyarországon, amelynek határideje most szombaton lejár. Az ezzel kapcsolatos döntésről Orbán Viktor magyar miniszterelnök videóüzenetben számolt be. Elmondta, az eddigi korlátozások sikeresek voltak, mert lelassították a járvány terjedését.

HOT 2020. ÁPRILIS 9. 16:49

„Tudom, ez nehéz ügy, hiszen mindannyiunk számára kényelmetlenséggel jár, de a határidő hamarosan lejár, most szombaton. Döntenünk kell, hogy mi legyen, folytassuk-e és ha igen, hogyan. Ráadásul mindannyian a családjainkkal a húsvétra készülünk és ez különös körültekintést igényel. Meghallgattuk a polgármestereket, kikértük a véleményét a rendőröknek, beszéltünk járványügyi szakemberekkel és tudósok véleményét is összegyűjtöttük. Egybehangzó volt a vélekedésük arról, hogy az eddigi korlátozások értelmesek voltak. Értelmesek és sikeresek voltak annyiban, hogy lelassították a járvány terjedését. Ennek fényében a következő döntéseket hoztuk:

– A kijárási korlátozás időtartalmát meghosszabbítjuk határozatlan ideig és hetente mérlegelünk és döntünk az esetleges további hosszabbításokról.

– Döntöttünk arról is, hogy egy speciális lehetőséget, egy külön jogosítványt adunk a polgármestereknek. Hétfő 24 óráig, tehát húsvét idejére a saját településükre nézve további speciális, szigorító szabályokat alkothatnak meg és vezethetnek be.

A döntéseken túl volna néhány kérésem is önökhöz. Először arra szeretném önöket kérni, hogy a korlátozó szabályokat tartsák be. Kérem, hogy kerüljék a csoportos összejöveteleket, hogy tartsák a távolságot a közterületeken, és kérem önöket arra, hogy fokozottan figyeljünk az idősekre, vagyis azt kérem, hogy fogadjuk el, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint amilyen a húsvétjaink lenni szoktak. És kérem önöket, hogy húsvét idején is vigyázzunk egymásra.” – zárta üzenetét Orbán Viktor miniszterelnök.

HOT

Címkék:

coronavirus, Hungary, viktor orban