Megverték és elégették, amiért a Koránra lépett

Állítólag meggyalázta az iszlám szent könyvét a szellemi problémákkal küzdő férfi, ezért egy muszlim tömeg megverte és elégette a testét.

HOT NAGYVILÁG 2020. NOVEMBER 1. 11:00

Több száz bangladesi lakos verődött össze, hogy meggyilkolja azt a férfit, aki állítólag rálépett a Koránra egy helyi mecsetben.

A férfi és egy társa azért kéredzkedett be a mecsetbe, mert ellenőrizni akarták, hogy helyesek-e az információik, miszerint fegyvereket tárolnak az épületben. Miközben átkutatták a polcokat, amin a Koránt és a Hadithot tárolták, az imám úgy találta, hogy tiszteletlenül bántak a könyvekkel, ezért feljelentette és bezárta őket a szobába és szólt a helyi közösségnek is a szentségtörésről.

Ezt követően több száz ember sietett a helyszínre, és elvitték az egyik férfit, kegyetlenül megverték és elégették a testét. A rendőrség végül nem talált fegyvereket a mecsetben, de a másik férfit védőőrizetbe vették.

Az Al Jazeera szerint nem ritka a hasonló pletykán alapuló erőszakos fellépés Bangladesben, hiszen 2019-ben több mint 50 ember vesztette életét hasonló lincselések során.

HOT NAGYVILÁG

Címkék:

burning, crowd, lynch, muslim, quran