Migránslerakatot csinálnának Máltából

Migránslerakatot csinálnának Máltából

Az ENSZ és több civil szervezet is együttes támadást indított Málta ellen, amiért nem hajlandó több menekültet befogadni, annak ellenére, hogy az ország bejelentette, hogy megtelt.

HOT POLITIKA 2020. MÁJUS 24. 08:48

Többfrontos támadás indult Málta ellen, amiért az ország kijelentette, nem hajlandó több migránst befogadni, mivel a sziget megtelt és nem maradt több erőforrása a járványhelyzet mellett az illegális bevándorlókkal is foglalkozni. Amikor Josep Borrell, az Európai Bizottság elnöke szóba hozta az Irini hadműveletet, mely a földközi-tengeri uniós felügyeletet hivatott biztosítani Málta közölte, hogy kitartóan fogja vétózni a kezdeményezést. Az Irini a Sophia hadművelet utódja lenne, melynek keretében anno ötvenezer migránst hoztak Európába annak ellenére, hogy közvetetten pont a migránshullám megfékezése lett volna a misszió célja.

Málta már korábban bejelentette, hogy minden erejével azon lesz, hogy távol tartsa az illegális bevándorlókat partjaitól, mivel azok arra játszanak, hogy elérjék a szigetország felségvizeit és kiharcolják maguknak a menedékjogot. Azonban minden ilyen próbálkozását újabb kihívások kísérték, mivel több szervezet is keményen dolgozik azon, hogy ezt meggátolja. Az első drámai eset, melyet a Guardian kapott fel az volt, amikor a máltai partiőrség egy 101 fős migránscsónakot fordított vissza.

Málta azzal érvelt, hogy a koronavírus-járvány miatt egyszerűen nem tudnak senkit fogadni, mivel „mindenki beteg Máltán és Málta eleve kicsi, be se tudnánk fogadni mindenkit”. A partiőrség ellátta a migránsokat üzemanyaggal és mentőmellényekkel és útbaigazította őket Olaszország felé és egy bevándorló nyilatkozata szerint ezt követően fegyverrel nyomatékosították, hogy 30 percük van elhagyni a máltai vizeket.

A bevándorlók azonnal felvették a kapcsolatot az Alarm Phone NGO-val, ami közzé is tette a történetet azzal, hogy leleplezte Málta „veszélyes manővereit a tengeren”, ami veszélyeztette a bevándorlókat. A videón látszik, hogy néhány mentőmellényes alak úszik a vízben, míg a gumicsónakból videózzák őket és a háttérben látható egy parti őrséghez tartozó hajó. Hogy miért ugrottak a vízbe a felvétel erejéig, az a videóból nem derül ki, és az Alarm Phone sem részletezte, de minden beszámoló megerősíti, hogy a hajóval érkeztek Málta partjaihoz és azzal is értek el Szicíliáig, amihez a máltai haditengerészet még kíséretet is biztosított számukra.

Azonban a történetnek nincs vége, hiszen a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége (UNHCR) közös felhívást tett közzé, melyben felszólítja az EU-t és kiváltképpen Máltát, hogy fogadja be a Földközi tengeren 160 migránst szállító Captain Morgan hajókat. Az ország továbbra is arra hivatkozik, hogy zárlat van a járványhelyzet miatt, azonban ez a szervezeteket nem hatotta meg és kijelentették, hogy a nemzetközi jog előírja, hogy folytatni kell az emberek partraszállítását, akiknek „biztosítani kell a menedékjogot és a humanitárius segítségnyújtást”.

A Human Rights Watch NGO azonnal csatlakozott  a kezdeményezéshez és úgy fogalmazott „elképesztő, hogy a máltai kormány hagyná, hogy a migránsok turistakompokon, szörnyű körülmények között sínylődjenek hetekig”

A felhívás arra is fókuszált, hogy az EU-nak szolidárisan kell fellépnie a helyzetben és egy elosztási mechanizmust létrehozni, amit eddig nem sikerült. Az unió erre több kísérletet is tett, azonban eddig mindig csak ad-hoc megállapodások születtek néhány migráns elhozatalára, míg a többiről továbbra is a máltai állam gondoskodik.

A kormány egyébként korábban már elmondta, hogy csak az elmúlt pár hónapban több illegális migráns érkezett a szigetre mint tavaly egész évben, és értesüléseik szerint 650 ezer olyan ember várakozik még a líbiai partokon, aki Európa irányába igyekszik. Hozzátette, nem hajlandó több menekültet befogadni, mert az ország teljesen megtelt és ezért továbbra is megvétóz minden olyan intézkedést, ami a befogadást támogatja.

HOT POLITIKA

Címkék:

eu, government, illegal, iom, malta, migrant, ngo, relocation, un, unhcr