Skip to Content
sidebar menu opener

Kép
Milliós túlóraszámok a svéd egészségügyben

2,2 millió órányi túlórát regisztráltak idén a svéd kórházakban a járványhelyzet miatt. Bár a szám megdöbbentő lehet, ez mégis minimálisan több, mint a tavaly számított maximális túlóraszám, ami a rendszer túlfeszítettségére utal.

Egy friss felmérés szerint az év első 8 hónapjában majdnem 2,2 millió órányi túlórát végeztek el a svéd kórházakban dolgozó nővérek, ami rekordnak számít az egészségügyben. Ugyanakkor Sofia Lindström, az Uppsalai Egyetemi Kórház ápolója rámutat, a kórházak túlterheltek és a mostani túlóraszám nem sokkal tér el a tavalyitól.

Tavaly ugyanezen időperiódushoz képest a nővérek regisztrált túlórái mindössze 9 százalékkal növekedtek a koronavírus-járványnak köszönhetően, ami nagyjából 178 ezer órát jelent. "Már a járványhelyzet előtt is rendkívül túlfeszített állapotban volt az egészségügyi rendszer", mutat rá a szakértő.

Az SVT arról is beszámol, hogy bár az országos átlag nem éri el a tíz százalékot, egyes kórházakban a koronavírus-járvány miatt voltak jelentősebb emelkedések is, mint Östergötland megyében, ahol 53 százalékkal, vagy Södermanland megyében, ahol 27 százalékkal nőtt a túlóraszám.

A 2,2 millió óra egyébként nagyjából 1600 teljes állású nővér munkájának felel meg, ami nagyjából annyi, amennyi Gavleborg megye 285 ezer fős lakosságának teljes ellátásához szükséges. Sofia Lindström azért aggódik, mert a túlórák miatt több nővér a felmondás mellett dönthet, és Svédországban egyre rosszabb a helyzet, ahogy a Covid-19 fertőzések száma folyamatosan növekszik és már átlépte a 200 ezret is.

Ez az oldal cookie-kat használ, mint szinte minden más weboldal, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa.  Részletes információ  ELFOGADOM
Back to top