Mit szól Brüsszel a fővárosi antiszemita kilakoltatáshoz?

Magyarországon egy önkormányzat felmondta a zsidó televízióval kötött ingatlanhasználati szerződést, arra hivatkozva, hogy a másként kívánják hasznosítani az ingatlant. Brüsszel és Washington nagy érdeklődéssel figyeli a magyar médiaviszonyokat, ezért levélben fordultunk ezekhez az intézményekhez, hogy megtudjuk mi a véleményük a kilakoltatásról.

POLITIKA 2021. FEBRUÁR 18. 10:55

Breuer Péter, a Heti TV vezetője a Neokohn zsidó-magyar portálnak adott interjújában elmondta, hogy jelenleg a magyar háztartások hetvenöt százalékában követhető csatorna, ami főként társadalmi célú reklámokból tartja fenn magát.

Elmondása szerint tavaly november másodikán Merényi Miklós, kabinetfőnök írt egy kirúgó levelet. Szerinte ő már az első perctől azt mondta, hogy „a Heti TV-t látni sem akarja”. Ekkor Breuer felkereste Niedermüller Péter polgármestert, aki közölte vele, hogy „az egész ügyről nem tud semmit”. Azt is mondta, „intézkedik, de azt kérte, hogy a zsidókkal, akikkel jóban van Breuer, írjanak neki levelet, a tévé mellett kardoskodva”. Ezt ő meg is tette. Később Niedermüller azt mondta neki, hogy beszéljen a testület tagjaival, erre is sor került. Majd a polgármester decemberben elment a Heti TV-be, de még akkor sem tudatta vele, hogy ne lenne rendben minden.

Ezután következett a szerződésbontás, amiről a Neokohn még január 31-én írt. Ebben az áll: 2021. április 30-ig maradhat a zsidó televízió az ingatlanban. Breuer elmondása szerint 2020. december 22-én írt Merényi Miklós kabinetfőnök neki egy újabb levelet, amelyben kifejtette „nem érti mit pattogok, ő már novemberben megírta, hogy ki vagyok rúgva”. 

Az épületből való kirúgás konkrét körülményeiről is kérdezte a Neokohn Breuert, aki erre azt felelte: „január 21-én lesétált hozzám az Erőművház igazgatónője, elnézést kért, hogy egy kellemetlen hírt kell átadjon, de április 30-cal ki kell költözzünk. Tisztán, kifestve kell elhagynunk az épületet”.

Magyarországon a baloldali pártok választási szövetségre léptek a Jobbik nevű párttal, amely korábban komoly antiszemita megnyilvánulásokat engedett meg magának, politikusai folyamatosan zsidóztak.

Niedermüller Péter, a baloldali Demokratikus Koalíció (DK) politikusa polgármesterként tevékenykedik Budapest VII. kerületében. Niedermüller 2014 és 2019 között európai parlamenti képviselő volt. Gyurcsány Ferenc volt magyar kormányfő megbízható embere körül rengeteg botrány volt az elmúlt időszakban. Többek között az általa vezetett polgármesteri hivatalban bányásztak bitcoint a munkatársai, rémisztő képződménynek nevezte a heteroszexuális, keresztény, fehér férfiakat és nőket, most pedig Európa egyetlen zsidó televízióját teszi utcára.

A magyar Hír TV műsorában Breuer Péter arra utalt, hogy a kilakoltatással a baloldali városvezetés a Jobbiknak akar hízelegni. Breuer a Jobbik nevét nem ejtette ki, de félreérthetetlenül utalt a szélsőséges pártra, hozzátéve: régóta nyomást gyakorolnak rá, hogy hívja be a párt politikusait is a műsoraiba, de ő ennek folyamatosan ellenáll. A műsorvezető megkérdezte, hogy mi történt volna, ha egy kormánypárti kerület teszi utcára Európa egyetlen zsidó tévéjét, erre Breuer a következőképpen reagált: „világégés lett volna”. 

A Heti TV vezetője utalt arra is, hogy az erzsébetvárosi baloldali politikusok próbálták őt amiatt számonkérni, hogy miért hív meg kormánypárti szereplőket is a műsoraiba.

Breuer műsorában folyamatosan pózoltak baloldali politikusok, többek között Niedermüller Péter polgármester is, aki gyakori vendég volt a televízióban.

De vendégeskedett már a Heti TV-ben Niedermüller párttársa Varju László is, sőt a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc is.

Az elmúlt napokban nemzetközi hír lett abból, hogy Magyarországon a Klubrádió nevű rádiócsatorna elveszítette a frekvenciáját. Az Európai Bizottság arra szólította fel Magyarországot: biztosítsa, hogy a Klubrádió folytathassa műsorszolgáltatási tevékenységét legalább a folyamatban lévő per végleges lezárásig. Ned Price, a washingtoni külügyi tárca szóvivője azt mondta, a Klubrádió engedélyének elvesztése azt jelentené, hogy még egy független hang kiszorul a közvitából, és ez újabb csapás lenne a média sokszínűségére nézve.

A magyar Alapjogokért Központ elemzése szerint a jogi helyzet az, hogy a Klubrádió – mely Magyarországon egyedülálló módon 2011 óta ingyenesen és pályázat nélkül használta frekvenciáit, „közösségi jelleggel” – saját maga által előidézett és általa sem vitatott jogsértések miatt nem volt jogosult a hosszabbításra, a frekvenciára beadott új pályázatuk pedig másik két piaci vetélytárs miatt „áll”. Ettől függetlenül a rádió nem „hallgat el”, interneten ugyanúgy szolgáltatni fogja műsorait.

Egyébként a magyar NMHH Médiatanács értesítette a Klubrádiót: megfelelőnek találták a rádió hiánypótlását az újraindult Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázaton. Ezzel a Klubrádió maradt az egyedüli pályázó és megkezdődhet pályázatuk tartalmi kiértékelése.

A V4NA levélben fordult a magyar sajtószabadságért aggódó Európai Bizottsághoz, Európai Parlamenthez, az amerikai külügyminisztériumhoz, illetve Soros György amerikai tőzsdespekuláns kötelékébe tartozó szervezetekhez, hogy megtudjuk mi a véleményük a Heti TV száműzéséről.

Arra vagyunk kíváncsiak:

  • Elítélik-e a zsidó televízió kilakoltatását?
  • Mit szólnak az ilyen antiszemita akcióhoz?

A brüsszeliektől azt is megkérdeztük, hogy terveznek-e vizsgálatot indítani a Niedermüller Péter által vezetett kerület ellen az ügy miatt.

Amint válaszolnak frissítjük cikkünket.

POLITIKA

Címkék:

antisemitism, budapest, european commission, european parliament, heti tv, Hungary, united states