Néhány hónapja még meg akarták szüntetni a rendőrséget, most már plusz támogatást adnak nekik

Igazi pálfordulás figyelhető meg Minneapolis városi tanácsában – abban a városban, ahol életét vesztette George Floyd. A fekete bőrű férfi halála után a városban fel akarták oszlatni a rendőrséget, nem sokkal később azonban rájöttek, hogy mégis csak szükség lenne rá, mert a lakosok panaszkodtak. Most pedig 180 fokos fordulatot vett a városvezetés véleménye, és már több millió dolláros plusz támogatást szavaztak meg a rendőrségnek.

NAGYVILÁG 2021. FEBRUÁR 16. 14:58

Minneapolisban vesztette életét rendőri intézkedés közben májusban George Floyd. Az egyébként bűnözői háttérrel rendelkező, fekete bőrű férfi halála nyomán országos tüntetéshullám indult el a Black Lives Matter égisze alatt. A mozgalom egyik központi eleme az volt (illetve még most is az), hogy szüntessék meg a rendőrséget, mert őket tartják minden rossz eredőjének, de legalábbis vonják meg tőlük a támogatásokat.

Ezt az ideológiát támogatta a minneapolisi városi tanács is, akik júniusban megszavazták, hogy feloszlatják a rendőrséget, és annak helyébe egy, a közösség által vezetett biztonsági rendszert állítanának fel. Ez a terv a mai napig nem valósult meg, közben azonban a rendőrök sorra elkezdtek kilépni a szervtől.

A rendőrség nélküli város ötlete már szeptemberben megbukott, amikor a városi vezetők korábbi döntésüket elfeledve számon kérték a helyi rendőrfőnököt, hogy mégis hol a rendőrség, mert a bűncselekmények száma folyamatosan emelkedik. A tanács tagjai arról számoltak be, hogy a lakosok azt kérdezték tőlük, mit csinál a város – a rendőrök ugyanis csak nehezen tudnak kimenni, ha hívják őket, és elmondásuk szerint nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, így is egyik bejelentéstől a másikhoz mennek. Mint kiderült, a lakosoknak a rendőrség jelenti a biztonságot, és rájuk számítanak, mégsem látják sehol őket.

Az igazi pálfordulás azonban néhány nappal ezelőtt következett be a városi tanácsban. Megszavazták ugyanis, hogy a rendőrségtől nem csak hogy nem vonják meg a támogatásokat, de 6,4 millió dollárt adnak nekik kiegészítő támogatásként.

Ezt a pénzt új rendőrtisztek felvételére fogják fordítani. Erre valószínűleg nagy szükség is van, mert a rendőrséget számos tiszt hagyta ott az utóbbi időben. Így egyre kevesebb rendőr lett, a munka viszont egyre több, és emiatt alakulhatott ki az a helyzet, hogy a rendőrök nem tudnak mindenhova kimenni.

Jelenleg kétszázzal kevesebb rendőr áll szolgálatban a városban, mint az utóbbi években. Sokan kiléptek, nyugdíjba mentek vagy egészségügyi szabadságon vannak. Több rendőr ráadásul poszttraumás stressz szindrómára is panaszkodik a tavaszi erőszakos tüntetések miatt.

Ugyanakkor még mindig találhatók olyan emberek Minneapolisban, akik nem támogatják a rendőrséget. A Yes 4 Minneapolis aláírásokat gyűjt egy kezdeményezésére, ami megszüntetné a rendőrséget, és a rendőröket úgynevezett „béke tisztekkel” helyettesítenék. A több szervezetet és magánszemélyt is tömörítő, a leírás szerint feketék által vezetett politikai koalícióról nemrég a Star Tribune jelentette, hogy 500 ezer dollárnyi támogatást kapott a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványokhoz köthető Open Society Policy Centertől.

NAGYVILÁG

Címkék:

black lives matter, city council, funding, george floyd, minneapolis, police