Nulla százalékos, szabad felhasználású hitel a turisztikai vállalkozásoknak, állami garanciavállalással

Szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővül a vállalkozásokat segítő magyar „Széchenyi Kártya Program”, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lesz elérhető, jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

GAZDASÁG 2020. AUGUSZTUS 3. 12:48

Guller Zoltán a Magyar Távirati Irodának elmondta, a Széchenyi Turisztikai Kártya segítségével a vállalkozások szabadfelhasználású, nulla százalékos kamatozású hitelhez jutnak.

Az új konstrukció hitelkerete 100 milliárd forint lesz, a vállalkozások a kereskedelmi bankoknál tudják majd igényelni a szükséges összeget, amely nem haladhatja meg a 250 millió forintot.

A Széchenyi Turisztikai Kártya finanszírozásáról a Magyar Nemzeti Bank gondoskodik a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá segítségével.

Guller Zoltán szerint a Széchenyi Turisztikai Kártya egy régóta várt termék, amely mögött szakmai konszenzus áll. Mint mondta, a magyar turizmus-vendéglátás dinamikusan fejlődő ágazat, amely tavaly a hazai össztermék (GDP) 13 százalékát adta. A 400 ezer embert foglakoztató ágazat azonban a koronavírus-járvány hatására óriási bajba került, fűzte hozzá. Kiemelte, a kormány gyorsan reagált a kialakult helyzetre, az ágazat talpon maradását segítő intézkedések közül példaként az adó- és járulékcsökkentéseket említette.

Emlékeztetett arra, hogy a válság kezelése májusban lépett új szakaszba, amikor elkezdődött a gazdaság óvatos és fokozatos újranyitása. Ennek eredményeként felerősödött a belföldi turizmus, júniusban már több magyar pihent belföldön, mint egy évvel korábban – mondta Guller Zoltán.

GAZDASÁG

Címkék:

credit, government, Hungary, support, turism