Nyomozás is indulhat a botrányos, gyerekeket szexualizáló Netflix-film ellen

Nyomozás is indulhat a botrányos, gyerekeket szexualizáló Netflix-film ellen

Megjelent a Netflixen az a kislányokról szóló film, amelyet már eddig is sok kritika ért, amiért kompromittáló helyzetben ábrázol kislányokat. A film hatalmas felháborodást keltett, kezdeményezés is indult miatta Netflix bojkottálására. Egy képviselő pedig azt kéri, hogy indítsanak nyomozást az ügyben, mert az megszegi a gyermekpornográfiára vonatkozó törvényt.

NAGYVILÁG 2020. SZEPTEMBER 12. 11:54

Megjelent a Netflixen a Cuties című film, amelyet már ezelőtt is rendkívül sok kritika ért. Többen felháborodtak a film reklámozásán, amiben kompromittáló helyzetben ábrázolták a mindössze 11 éves kislányokat, ráadásul sokak szerint a pedofíliát is reklámozza a film.

A történet szerint egy muszlim kislánynak nagyon megtetszik egy twerk tánccsoport, ahol érzéki táncot lehet tanulni. A film sokak szerint szexualizálja a gyerekeket, akiket sokszor botrányos pózokban lehet látni.

Amióta a film megjelent a Netflixen, csak még nagyobb negatív visszhangot kapott, a közösségi médiában pedig elkezdett terjedni a CancelNetflix hashtag. Több, mint 600 ezren aláírtak ráadásul egy petíciót is, amiben arra tesznek ígéretet, hogy felmondják a Netflix előfizetésüket a Cuties miatt. Olyan aláíró is volt, aki szerint több hasonló, gyerekeket szexualizáló tartalom is megtalálható a platformon.

A film készítője, Maïmouna Doucouré mindeközben igyekszik megvédeni az alkotását. Elmondása szerint a Cuties egy tükör akar lenni a társadalom felé, és a filmmel éppen a problémákra akart rávilágítani. Hozzá hasonlóan a Netflix egyik szóvivője is azt mondta, hogy ha valaki fontosnak tartja a fiatal lányok védelmét a közösségi média általi nyomással szemben, akkor mindenképpen nézze meg a filmet.

Bár a közösségi médiában rendkívül sokan hangot adtak a felháborodásuknak a film kapcsán, a CNN-nek a jelek szerint ez nem volt fontos. A hírcsatorna készített ugyanis egy interjút a Netflix társ-vezérigazgatójával, Reed Hastings-zel csütörtökön, a Cuties azonban egyszer sem került szóba, ahogyan az azt és a Netflixet érő kritikák sem. Helyette a riporter, Poppy Harlow gratulált, amiért a Netflix nagyon sokszínű tartalmat kínál.

Mindeközben Texasban máshogy reagáltak a filmre, egy ottani republikánus képviselő, Matt Schaefer ugyanis azt kéri a főállamügyész hivatalától, hogy indítsanak nyomozást a Cuties ellen. Szerinte a film megszegi a gyermek pornográfiára és a gyerekek kizsákmányolására vonatkozó törvényeket.

Az emberek pedig nem csak a rendkívül botrányos és kompromittáló tartalmak miatt vannak felháborodva. A Summit News felfigyelt rá, hogy a film egyik jelenetében a háttérben a kommunista szimbólum, egy sarló és egy kalapács látható, ami felvetette a kérdést, vajon mit akarnak a készítők üzenni ezzel?

NAGYVILÁG

Címkék:

children, cuties, dancing, netflix, nudity, pedophilia, scandal, sexualizing