Orbán Viktor: Egyszer már sikerült, másodszor is sikerülni fog

A szerdai kormányülés döntéseiről, a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében hozott intézkedésekről számolt be Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videójában.

NAGYVILÁG POLITIKA 2020. SZEPTEMBER 16. 17:42

„Az első hullámmal szemben csatát nyertünk, most szembe kell néznünk a második hullámmal – most már fölkészültebben és tapasztaltabban, ráadásul felvértezve egy nemzeti konzultációval”, jelentette ki a magyar kormányfő.

Elmondta, a járványügyi szakemberek szerint a koronavírus-járvány második hulláma valamikor december-január tájékán éri el a csúcspontját. „Egész addig védekeznünk kell, van egy haditervünk, amely arról szól, hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket és mindeközben ezzel egyszerre, egy időben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét.”

A magyar kormányfő kiemelte, az egészségügyet felkészítették, az eszközök és az ápoló személyzet rendelkezésre áll.

A szerdai kormányülésen a következő döntéseket hozták:

  • Fenntartják a beutazási korlátozásokat.
  • Kötelezővé teszik a maszk használatát a közlekedési eszközök és üzletek mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi- és szociális intézményekben és ügyfélfogadási irodákban is.
  • A teljeskörű látogatási tilalmat fenntartják a kórházakban és az idősotthonokban.
  • Október 1-étől csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be az iskolába a tanárok és diákok, szülők nem mehetnek be az épületbe.
  • A koronavírus-tesztek hatósági árát 19 500 forintban (kb. 54 euró) állapították meg.
  • A szórakozóhelyeket este 11-kor be kell zárni.

„Kérek mindenkit, hogy a saját érdekében, de különösképpen az idősek és a betegek érdekében tartsa be ezeket a szabályokat. A rendőrséget pedig utasítottam a belügyminiszteren keresztül, hogy szigorúan ellenőrizze és tartassa be ezeket a szabályokat, és ha kell, akkor büntesse azokat, akik nem tartják be a szabályainkat”, zárta videóját a magyar kormányfő, majd hozzátette,  „egyszer már sikerült, most másodszor is sikerülni fog. Vigyázzunk egymásra!”

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

coronavirus, Hungary, viktor orban