Orbán Viktor: Magyarországnak működnie kell

Más az őszi haditerv mint a tavaszi, de a legfontosabb, hogy Magyarországnak működnie kell és működni is fog, jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombat este a magyar közmédiának adott exkluzív interjújában.

GAZDASÁG POLITIKA 2020. SZEPTEMBER 12. 21:39

Orbán Viktor miniszterelnök a köztelevíziónak adott interjúban a koronavírus-járvány kapcsán elmondta: minden reggel megnézi a számokat, a fertőzöttségi és halálozási adatokat.

„Azt kell mondanom, lesz ez a szám még magasabb. A halálozások számából kell kiindulni, sikerülhet alacsonyabban tartani”, tette hozzá.

Elmondta, más az őszi haditerv, mint a tavaszi, most már kiismertük az ellenséget, a magyar egészségügyi rendszer bírta a nyomást, könnyebb a helyzetünk. Nyáron levezényeltünk egy nemzeti konzultációt, tudjuk, mit szeretnének az emberek.

Magyarországnak működnie kell, ne engedjük, hogy a vírus megbénítsa az országot, fogalmazott. Hozzátette, a virológusok is látják, hogy olyan tanácsokat kell adni, amelyek nem állítják le az országot. Kiemelte azonban, hogy a meghozott szabályokat, mint például a maszk viselése, vagy hogy betegen senki ne menjen közösségbe be kell tartani és be kell tartatni.

Tisztelettel kérjük az embereket, hogy tartsák be a szabályokat! Ellenkező esetben szankciókat kell bevezetni. A szülők például azt szeretnék, hogy működjön az iskola. Ha baj van, az osztályokat kell izolálni. Tavasszal más volt a helyzet, nem tudtuk, hogy milyen károkat okoz a vírus, külföldön tömegsírokba temették az embereket. Magyarország jól vette az akadályt, fejtette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, a járványügyi szakemberek véleménye alapján alakítják a döntéseiket. Most az az irány, hogy az országnak működnie kell.

Arra kell készülni, hogy a fertőzések száma magasabb lesz, mondta a miniszterelnök. Hozzátette, külföldön is emelkedik a fertőzöttek száma.

Magyarországon megvédjük a krónikus betegeket és az időseket, mondta a miniszterelnök. Olyan kérdések vannak az asztalon, hangsúlyozta –, hogy bezárjuk-e az idősotthonok látogatását, hőmérőzzük-e a gyermekeket az iskolákban. Ezekről már döntöttünk, tavasszal több tízezer idős ember életét mentettünk meg, most sem lesz másképp, jelentette ki. Hozzátette, a kórházakban több mint tízezer szabad ágy áll rendelkezésre, valamint megfelelő számú lélegeztetőgép is van, így minden magyar ember egészségének megvédésére képesek vagyunk.

Orbán Viktor elmondta, a legfontosabb a munkahelyek megvédése, sőt új munkahelyek létrehozása a cél. Egy helyen van komoly baj, ez pedig a budapesti turizmus, mondta a miniszterelnök. Itt egy külön stratégiára van szükség.

A külföldről érkező kritikákra Orbán Viktor úgy reagált, „nagy állam, nagy arc, a németek valamiért azt gondolják, ők mindent jobban tudnak.” A hosszú távú ügyekkel foglalkozunk a válságkezelés mellett, a németek idegen kultúrából érkezett emberekkel akarnak együtt élni. Mi nem akarunk nyitott társadalmat, keresztény kultúrájú civilizációban akarunk élni, jegyezte meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

coronavirus, economy, Hungary, pandemic, viktor orban