Orbán Viktor: Nagy idők kapujában állunk

Mi más válságkezelést folytattunk, mint a Nyugat, hiszen ők a fogyasztási szint megtartására, mi pedig a munkahelyek megtartására törekedtünk, jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök, először a közmédiának nyilatkozva 2021-ben. A kormányfő beszélt a koronavírus elleni vakcináról és a magyar oltási tervről is.

GAZDASÁG POLITIKA 2021. JANUÁR 3. 08:36

Jelenleg 35 ezer ember oltásához elegendő vakcinánk van, jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közszolgálati Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Mint mondta, egyszerű technikai kérdés, hogy mi alapján zajlik az oltás, ha nincs mindenki számára elegendő vakcina, ezért kapják most az orvosok és egészségügyben dolgozók, mert ők vannak az első helyen. A miniszterelnök elmondta, az oltás technikai kivitelezése is ehhez igazodik, ha például holnap megérkezne több millió vakcina, van terük arra, hol fogjuk kijelölni az oltási pontokat.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a tömeges beoltás akadálya nem a magyar technikai kapacitáson múlik.

Nem vagyok elégedett a tempóval, vannak olyan gyártók, amelyeknek termékei hamarabb voltak elérhetők más országokban, mint az Európai Unióban, de mi a keleti orvosságok felé is fordulunk. A keleti kapcsolatokat a kormány intézi, Brüsszel ezzel nem foglalkozik  A orosz vakcina jó, de nincs belőle elég, a kínai vakcina ígéretesebb, úgy tűnik, hamarabb és nagyobb mennyiségben fog érkezni. Valószínűleg az állampolgárok választhatnak majd, hogy nyugati, vagy keleti vakcinával oltatják be magukat.

Arra is van már terv, hogy hogyan zajlana a tömeges oltás, az embereknek oda kell menniük, ahol szavazni szoktak – közölte a miniszterelnök. De mivel az EU intézi a vakcinákat és a 27 tagállam egyben szerződött, Brüsszel osztja szét az érkező oltást, a magyarok tömeges oltásáról még nem beszélhetünk.

A miniszterelnök szerint márciusra kellene e a lakosság 40-50 százalékát beoltatni a harmadik hullám megelőzésére. Ezen jó gondolkodni, de a feltételes módokkal csínján kell bánni. Nem engedünk a csábításnak: a kérdés az, hogy van-e vakcina. Ha gyorsan van itt, akkor gyorsan és sokat fogunk oltani. Fontos az apró munkát elvégezni, fogalmazott a kormányfő.

 

A gazdaságvédelemmel kapcsolatos kérdésre a kormányfő aláhúzta: minden adócsökkentés nehéz helyzetbe hozza az adóbeszedőket, de most a munkahelyeket kell védeni. A munkahelyet a vállalkozások adják az embereknek. Érthető, hogy az önkormányzatoknak például az iparűzési adó csökkentése nem jön jól, de válság idején mindenkinek hozzá kell járulni, hogy ne érjen minket nagyobb veszteség.
 
A baloldal általában az adóemelésben látja a megoldást. A jobboldal viszont abban hisz, hogy a vállalkozókat kell segíteni, hogy meg tudjuk őrizni a munkahelyeket.
 
Ez jól sikerült. A munkanélküliségi statisztikában harmadikok vagyunk az unióban. Legalább ilyen fontos, hogy egyetlen nagy tervről sem kellett lemondanunk: Vissza tudjuk építeni a 13. havi nyugdíjat, és nem kellett a családtámogatásokat. és az otthonteremtési programot sem átütemezni. Ez komoly teljesítmény – erősítette meg a miniszterelnök.

 
Az újabb gazdaságvédelmi intézkedésekről Orbán Viktor elmondta, azért nehéz róla beszélni, mert olyan éles kontrasztban van a mostani helyzetünkkel, hogy aligha hihető, ami várható.
 
A 2010 és 2020 év közötti időszak volt az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede.
 
Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van, hanem azt, hogy jól teljesített a gazdaság ebben az évtizedben. A következő tíz év még jobb lehet. Olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit sokak még nem látnak, nem tudnak elképzelni. Fenn fogjuk tartani közben a teljes foglalkoztatást és érzékelhetően gyorsabban fogunk fejlődni, mint a kontinens nyugati fele, ez nagy biztonsággal megjósolható.
 
Ennek a terveit elkészítettük, fantasztikus évtized jöhet most. Nagy idők kapujában állunk, jelentette ki a miniszterelnök.
 

Azt is hangsúlyozta: beruházók, nyugatról, keletről is érkeznek, mert Magyarország jó hely. De ennél fontosabbak a magyar vállalkozások. A kis- és középvállalkozások nagy többsége magyar, nekik segít az iparűzési adó csökkentése.

Orbán Viktor szerint az évtized végére kell elérnünk oda, hogy a külföldre befektető magyar vállalkozások behozott profitja elérje azt a szintet, ami a külföldiek által innen kivitt összeg. Ezért segíteni kell a „kiruházásokat”, ezeket a külföldi magyar beruházásokat.
 

Mi más válság kezelést folytattunk, mint a Nyugat, hiszen ők a fogyasztási szint megtartására, mi pedig a munkahelyek megtartására törekedtünk. Egyszer vége lesz a vírusnak és akkor elindulhat a gazdaságra vonatkozó terveink megvalósítása.

A korlátozások feloldásával kapcsolatban a kormányfő elmondta, ha a vakcina előtt kezdünk el lazítani, a vakcina pedig valamiért nem érkezik meg és nem jól ütemezünk, harmadik hullámot is előidézhetünk. A második hullámot sikerült kivédeni, most az a feladat, hogy ne induljon el egy harmadik hullám.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

coronavirus, economy, family support, Hungary, unemployment, vaccines, viktor orban