Bár pályafutása korábbi szakaszában még tanította a dalokat, most már rájött azok rasszista múltjára a professzor, így törölni fogja azokat a repertoárból. Múltbéli gyakorlata miatt komoly megbánást is tanúsít, és mostantól igyekszik leszámolni a személyes előítéleteivel.

Oktatói pályafutása elején még nem képezte ki magát Kate Pollard az antirasszista ideológiából, így olyan dalokat is tanított, amelyek ma már elítélendők. A Nevadai Egyetemen tanító professzor az életútjáról és a szemét felnyitó jelenségekről nemrég egy mártír hangvételű cikkben írt.

Kate Pollard szerint, amikor ő elkezdett tanítani a 90-es években középiskolában, számos dal szerepelt a repertoárjában. Ezeknek a hátterével nem volt tisztában, ezt most bevallotta a cikkében, ahogyan olyan sem történt, hogy bármelyik diákja rákérdezett volna erre. A 2000-es évek közepére azonban elkezdte beleásni magát a pedagógia kulturálisan releváns és helyesnek ítélt aspektusaiba, és így derült ki, hogy mennyi gond is van a dalokkal.

A professzor rájött, hogy egyes dalok nem csak hogy helytelenek, de akár bántók is lehetnek bizonyos embercsoportokra nézve. Ilyen ének például a karácsonyi Jingle Bells, amit Kate Pollard azért tart problémásnak, mert korábban a rabszolgatartók csengőt akasztottak a rabszolgákra, hogy követni tudják, merre járnak, és erre utal a dal címe a csengőkkel.

Ezen kívül a rasszizmus gondjával küzdenek a Polly Wolly Doodle, a Shortnin  Bread és a Camptown Races című dalok is, amelyek a professzor szerint a blackface kultúrához tartoznak. A 5 Five Little Monkeys és a Baa Baa Black Sheep dalok sem megfelelők, mert azok degradálják a fekete bőrű amerikaiakat, valamint a majmok helyett régen sokszor a nigger szót használták.

A professzor korábban arról sem tudott, vagy elmondása szerint nem gondolt bele, hogy néhány általa kedvelt dal valójában tévesen állította be az őshonos amerikai és kanadai kultúrákat, valamint a fekete bőrű amerikaiakat.

Kate Pollard a véleménycikkében feltűnően igyekszik behódolni a baloldali kultúrának. Arról írt, hogy nehéz döntéssel eljutott oda, hogy elismerje a tudatlanságát, és ennek egyik következményeként például új repertoárt fog összeállítani, amit majd át akar adni később más énektanároknak is.

A professzor elmondása szerint nem tartja fontosnak azt, hogy megőrizzen olyan dalokat, amelyeknek sokan történelmi értéket tulajdonítanak, és ezért nem akarnak megválni tőlük, de közben azok degradálnak egyes csoportokat. Ő sokkal inkább népszerűsítene olyan dalokat, amelyek befogadók. Arra viszont nem használná az énekeket, hogy a rasszizmus problémájával foglalkozzanak rajtuk keresztül, mert ez viszont kényelmetlenül érintheti szerinte a színesbőrű diákokat.

Az oktató szerint világszerte jönnek rá az énektanárok arra, hogy számos, az amerikai kultúrában megtalálható gyerekdalnak rasszista múltja van. Bár ez nem újdonság, mostanában kiemelt figyelmet kapnak az ilyen esetek, és így már nem lehet figyelmen kívül hagyni őket.

Kate Pollard az írásában bocsánatot kért azon diákjaitól, akiknek tanította a most már problémásnak ítélt dalokat, és azoktól is, akik tudtak a dalok hátteréről, de nem mertek szólni miatta. A professzor szerint tud ő jobb is lenni a munkájában, és erre fog törekedni a jövőben, valamint igyekszik leszámolni a személyes előítéleteivel.