Végtelen a koronavírussal csalók fantáziája, milliókat kaszálnak

Végtelen a koronavírussal csalók fantáziája, milliókat kaszálnak

Nagy-Britanniában ezen a héten meghaladta a 2 millió fontot (2,5 millió dollár), az Egyesült Államokban túllépte a 13,5 millió dollárt a koronavírusra hivatkozva elkövetett bűncselekmények által okozott kár összege. Az internetes csalók minden trükköt bevetnek, pénzt kérnek nem létező gyógymódokért, vakcinákért és hatástalan fertőtlenítőszerekért. Németországban két tartományban fel kellett függeszteni az állami gyorssegélyek kifizetését, mert adathalász csalók megtévesztő honlapokat hoztak létre.

GAZDASÁG NAGYVILÁG POLITIKA 2020. ÁPRILIS 18. 07:29

Két német tartományban, Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában fel kellett függeszteni a kormányzati támogatások lehívására létrehozott honlapok működését, mert internetes csalók megtévesztő, adathalász oldalakat hoztak létre. Először szerdán a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfáliából érkeztek bejelentések adathalász kísérletekről a rendőrséghez. A szász tartományi gazdasági miniszter akkor úgy nyilatkozott, ez az ő tartományában nem fordulhat elő, mivel ott biztonságosan működik az internet. Pénteken aztán a szászországi kormányzati segélyportál működését is fel kellett függeszteni, hasonló okokból. „A rendőrségi vizsgálat lezárásáig felfüggesztettük a szövetségi támogatások kifizetését. A szász szabad állam által biztosított kölcsönöket ez nem érinti” – idézte a Szászországi Fejlesztési Bank (SAB) nyilatkozatát pénteken a Der Spiegel német hírportál.

Az Egyesült Királyságban szintén jelentősen megnőtt a koronavírus-járványhoz kapcsolódó internetes csalások száma a kijárási tilalom bevezetése óta. A brit rendőrség internetes csalás elleni akciócsoportja (Action Fraud) szerint az elmúlt két hónapban elkövetett csalások összértéke ezen a héten meghaladta a 2 millió angol fontot. A csalók hamis maszkokat és kézfertőtlenítő szereket kínálnak az interneten, némelyikük egyenesen a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) kórházi ápolónőit célozza meg e-mailben. Másoknak fenyegető e-maileket küldenek fiktív szöveggel, miszerint a megengedettnél többször hagyták el otthonukat a karantén idején, ezért közigazgatási bírságot kell fizetniük egy megadott bankszámlaszámra, számolt be az Al Jazeera hírtelevízió online kiadása.

„Minden nap újfajta csalásokkal találkozunk” – jelentette ki Katherine Hart, a Chartered Trading Standards (CTS) intézet internetes csalás elleni akciócsoportjának vezetője. Nagyon sok a fake news-linkeket tartalmazó e-mail, ezek valójában a felhasználók személyes, illetve üzleti adatait gyűjtik be, vagy rosszindulatú programokat telepítenek a számítógépre. „A karanténban lévő emberek unatkoznak, ezért több dologra ráklikkelnek böngészés közben” – mondja Catherine Hart. A szakember ezért azt tanácsolja, mindenki szánjon több időt az e-mailek tartalmának ellenőrzésére, a saját érdekében.

Az Egyesült Államokban április 15-ig 18 235 fogyasztói bejelentés érkezett a Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz (FTC) a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A bejelentések nagy részében – több mint 10 ezer esetben – csalás miatt tettek panaszt az áldozatok, a veszteségek meghaladják a 13,5 millió dollárt, számolt be honlapján az Amerikai Nyugdíjasok Társasága (AARP). A csalók főként az internet használatában kevésbé tájékozott idős embereket, nyugdíjasokat célozzák meg ajánlataikkal. Védőeszközöket, gyorsteszteket és hamis vakcinákat, illetve gyógymódokat kínálnak a koronavírus ellen. Az FTC és az Egyesült Államok Élelmezés- és Gyógyszerügyi Igazgatósága (FDA) eddig több mint 40 figyelmeztetést küldött ki vállalatoknak, amelyek nem engedélyezett Covid-19-cel kapcsolatos termékeket árulnak honlapjukon. Egy honlapot megszüntettek a hatóságok, amely nem létező oltóanyagot árult a vírus ellen.

GAZDASÁG NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

action fraud, coronavirus, coronavirus defence, covid-19 vaccine, fake news, fake website, internet fraud, police, retired persons