A zöldek szerint a fehér bőrűek már nem a jövő részei

A zöldek szerint a fehér bőrűek már nem a jövő részei

A kormánykoalícióban is résztvevő Zöldek nevű párt egy új plakátkampányt indított, hogy bemutassa, milyennek képzelik az ország jövőjét. A hirdetések fotóin azonban nem látni fehér bőrű embert.

NAGYVILÁG 2022. JÚLIUS 24. 11:17

A kampány részeként három plakátot készítettek, amelyek azt ábrázolják, hogy milyen jövőre számíthatnak a németek, ha a párt meg tudja valósítani a programját.

Az egyik plakát egy leszbikus párt ábrázol a következő felirattal, “hazát mindenkinek, kivéve a nácikat”. Egy másik képen egy barna, valószínűleg közel-keleti származású nő látható, a “dolgozunk a jövőért” felirat mellett. A harmadik képen egy fekete bőrű, valószínűleg afrikai származású gyermek látható a következő szavak kíséretében, “iskolák, amelyek képesek a jövőre és a történelemre tantani”.

Röviddel ezután azonban többen is megjegyezték, hogy a fehér bőrűek – akik jelenleg Németország lakosságának 87 százalékát teszik ki – a Zöldek párt szerint nem képezik a jövő szerves részét.

A Zöldek állásfoglalása azért is aggasztó, mert a párt része a kormánykoalíciónak és jelenleg a Bundestag 736 képviselői helyéből 118-at birtokolnak, miután a 2021-es szövetségi választásokon a leadott szavazatok 14,8%-át szerezték meg, ezzel a harmadik legnagyobb parlamenti frakciót alkotják.

Nem ez az első eset, hogy ellenséges elképzeléseket szőttek a pártban, a képviselők egy jelentős csoportja petícióban követelte nemrég hogy a kiáltványukból töröljék a “Németország” szót. De a Zöldek által delegált diszkriminációellenes kormánybiztos is azért került a bírálatok kereszttüzébe, mert rendszeresen sértegette a németeket, a fehér bőrűeket és lealacsonyító stílusban nyilatkozott róluk.

Mindeközben szemmel láthatóan nem tudja kezelni a német kormány azt, hogy az eltérő kultúrájú emberek nehezen tudnak egymás mellett élni. A kormány által közzétett adatok szerint a nem német nemzetiségű külföldiek felelősek az összes gyilkosság csaknem negyven százalékáért, az emberölésért elítéltek jócskán több mint fele pedig bevándorló hátterű.

NAGYVILÁG

Címkék:

German Green party, migration, white