
Az Egyesült Államok bekeményít a Közel-Keleten
Az Egyesült Államok senkinek sem ajánlja – beleértve Iránt is – hogy eszkalálja a helyzetet, vagy megpróbáljon még nagyobb káoszt okozni.
A Fehér Ház azzal vádolta az iráni rezsimet, hogy egyes esetekben aktívan elősegíti az amerikai katonai támaszpontok elleni rakéta- és dróncsapásokat Irakban és Szíriában, Joe Biden elnök pedig utasította a védelmi minisztériumot, hogy készüljön fel a további támadásokra és reagáljon megfelelően.
John Kirby, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy az elmúlt héten és különösen az utóbbi napokban egyre több ilyen támadást észleltek, de az Egyesült Államok nem fogja hagyni, hogy a térségbeli érdekeit fenyegető tényezők válasz nélkül maradjanak. Kirby hozzátette, hogy az Egyesült Államok úgy véli, hogy ezeket a csoportokat az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) és az iráni kormány támogatja, amely továbbra is a Hamász és a Hezbollah iszlamista csoportokat pénzeli.
Mélységesen aggódunk amiatt, hogy az elkövetkező napokban ezek a támadások jelentősen eszkalálódhatnak – mondta Kirby.
Joe Biden az elmúlt két hétben haditengerészeti erőt küldött a Közel-Keletre, többek között két repülőgép-hordozót, más hadihajókat és mintegy 2000 tengerészgyalogost. John Kirby a CNN amerikai hírcsatornának ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az Egyesült Államok senkinek sem ajánlja – beleértve Iránt is – hogy eszkalálja a helyzetet, vagy megpróbáljon még nagyobb káoszt okozni.
Tucker Carlson’s warning could be right.
Top Biden spokesman John Kirby does not rule out „a U.S. war against Iran” pic.twitter.com/pZnykMP5O4
— Gary D (@KMGGaryde) October 24, 2023