Beépítik a tantervbe a tanárok radikális nézeteiket

A nemrég készített közvélemény-kutatás szerint a brit fiatalok csaknem fele úgy véli, az Egyesült Királyság a szisztematikus rasszizmusra épül. A kutatásból továbbá kiderült, hogy a fiatalok a radikális baloldali nézeteket az oktatási rendszerben sajátítják el, ahol rengeteg tanár a tantervbe illesztve oktatja a kritikus fajelméletet.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 24. 10:17

A YouGov által megkérdezett fiatalok csaknem fele egyetértett azzal az állítással, miszerint az Egyesült Királyság rendszerszintű rasszizmusra épül. A kutatás azt is megállapította, hogy az úgynevezett kritikus fajelmélet (CRT) koncepcióját széles körben tanítják a brit iskolákban.

A kutatás szerint a 18-24 évesek 42 százaléka úgy véli, az iskoláknak azt kellene tanítaniuk a diákoknak, hogy Nagy-Britannia a rasszizmusra épül, és strukturálisan rasszista. Ehhez képest a korosztályban megkérdezettek 25 százaléka mondta azt, hogy ilyen meggyőződéseket nem kellene tanítani a brit oktatási rendszerben. A válaszadó fiatalok 38 százaléka úgy véli, hogy Winston Churchillnek, az ország talán leghíresebb háborús politikai vezetőjének szobrát el kellene távolítani a Parlament előtt, mivel állítólag rasszista nézeteket vallott. Eközben az összes megkérdezett 68 százaléka szerint a szobrot meg kellene tartani, és nem kell eltávolítani.

Az eredményekre reagálva a jobboldali Konzervatív párt politikusai azzal érveltek, hogy valamit tenni kell a militáns baloldali eszmék oktatási rendszerben való terjedésének megállítása érdekében, ugyanis a kutatások azt mutatják, hogy a szélsőbaloldali antirasszista nézetek futótűzként terjednek a brit fiatalok körében, köszönhetően az országban oktató tanároknak, és az oktatási rendszernek.

Ezt a vádat látszik alátámasztani a YouGov kutatása is, ugyanis az iskolából kikerülők 59 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a tanintézményében legalább egy felnőtt tanította őt vagy beszélt neki a fehér kiváltságokról, a rendszerszintű rasszizmusról vagy a tudattalan előítéletekről.

„Szomorú, de nem meglepő, hogy a militáns propaganda által megzavarodott és megzavart fiatalok közül oly sokan beveszik a szélsőségesek által terjesztett hazugságok egy részét” – mondta John Hayes parlamenti képviselő.

„A kormánynak sürgősen világossá kell tennie a pedagógusok számára minden szinten, hogy az ilyen jellegű információk terjesztése összeegyeztethetetlen a széleskörű és kiegyensúlyozott oktatással, és ha ezt teszik, akkor ezzel cserbenhagyják a rájuk bízott fiatalokat, és ennek megfelelően fogják őket kezelni” – tette hozzá.

NAGYVILÁG

Címkék:

critical race theory, racism, united kingdom