Beismerte a The New York Times, hogy beteg lehet Joe Biden?

Miközben a választók többsége szerint Joe Biden felelős az Egyesült Államok jelenlegi állapotáért, a The New York Times arról akarja meggyőzni az olvasókat, hogy egy beteg elnökkel is működhet a kormányzat.

NAGYVILÁG 2023. ÁPRILIS 27. 13:38

A közvélemény-kutatások szerint a Joe Biden újraválasztásával kapcsolatos leggyakoribb aggálya a választóknak, hogy az elnök túl idős, és nem lesz képes még további négy évig ellátni a feladatait.

Ezekre az aggályokra válaszul a The New York Times kikutatta, hogy az amerikai kormány egészséges elnök nélkül is képes működni, ezzel beismerve, hogy az elnöknek komoly egészségügyi problémái lehetnek. Hiszen az Egyesült Államok 1944-ben és 1945-ben Franklin Roosevelt gyengélkedése ellenére megnyerte a második világháborút.

A statisztikákból az is kiderült, hogy éves szinten Biden tartotta a legkevesebb sajtótájékoztatót Reagen óta, és kevesebb interjút adott, mint bármely elnök az elmúlt évtizedekben. A lap egyébként ezt követően megpróbálta tompítani a félreérthetetlen utalást a baloldali olvasóinak – kevesebb sikerrel.

Amint arról már a V4NA is beszámolt nemrég, egy közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak többsége, 39 százaléka nagyon aggódik Joe Biden elnök egészségügyi és mentális állapota miatt. A válaszadók további 21 százaléka valamennyire, 17 százalékuk pedig pedig kissé aggódik. A felmérésből az is kitűnt, hogy a magukat pártatlannak valló, függetlenek 82 százaléka is aggodalmát fejezte ki az elnök állapotával kapcsolatban. Az válaszadóknak pedig mindössze 23 százaléka mondta azt, hogy nem aggódik Biden kognitív képességeivel vagy egészségével kapcsolatban.

Arról is megkérdezték a választópolgárokat hogy kompetensnek tartják-e az elnököt. Az amerikaiak 49 százaléka úgy vélte, hogy nem kompetens, és csak 35 százalékuk gondolta úgy, hogy Joe Biden képes ellátni a feladatát.

Biden, akinek támogatottsága jelenleg 41 százalékon állt, kijelentette, hogy 2024-ben ismét indulni kíván az elnökválasztáson, és egy kampányvideót is közzétett. Annak ellenére, hogy az elnöknek szándékában áll újra indulni a választáson, egyes demokraták aggódnak Biden esélyei miatt, éppen az állapota miatt.

A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint egy általános választási küzdelemben mind Donald Trump volt elnökkel, mind Ron DeSantis kormányzóval szemben vereséget szenvedne.

Egy másik, nemrég megjelent közvélemény-kutatás pedig rávilágít arra, hogy az emberek többsége az elnököt teszi felelőssé az Egyesült Államokban kialakult áldatlan állapotokért. A választók 72 százaléka szerint Biden Amerikájában elszabadult a pokol, a válaszadók 28 százaléka szerint viszont a kormány ellenőrzés alatt tartja a helyzetet.

Azok közül a válaszadóknak, akik szerint a kormány nem tartja ellenőrzés alatt az országot a 71 százaléka szerint mindezért a Biden tehető felelőssé.

NAGYVILÁG

Címkék:

democrats, joe biden, poll, united states of america