Beperelték a szülők az intézményt, mert a fiuk nem használhatta a női mosdót

Egy nyolcéves transznemű fiú szülei beperelték a tankerületet, mivel állításuk szerint diszkriminálták a gyereküket azzal, hogy az oktatási intézményben nem használhatta a lányok számára fenntartott mellékhelyiségeket és az öltözőt.

NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 14. 15:22

A nyolcéves diák, akit a perben D.H. -ként azonosítanak, egy meg nem nevezett Tennessee állambéli általános iskolába jár. A bírósági dokumentumok szerint D.H.-t születésekor férfi neműnek jelölték ki, de tudja magáról, hogy nőnemű és alkalmazkodási zavarral küzd.

A családhoz csatlakozott a Human Rights Campaign (HRC), amely szövetségi pert indított a Tennessee-i Oktatási Minisztérium ellen, hívja fel rá a figyelmet a The Post Millennial. A beadványban a szülők azt állítják, hogy „D.H. hatéves korában kifejezte szüleinek azt a vágyát, hogy lányként mutatkozzon be és lányként kezeljék, beleértve a többi lányra jellemző módon való öltözködést és azt, hogy női névmással hivatkozzanak rá”.

A perben az is szerepel, hogy „D.H.- nak már négyéves korában erőszakos kitörései voltak otthon, emellett rémálmokat, migrént, savas refluxot és depressziót állapítottak meg nála. D.H. kontrollálatlanul refluxált, ami nem függött össze az étkezési szokásaival. Még abban az évben D.H.-n elvégeztek egy nyelőcső- és gyomortükrözést, aminek eredményeképpen a regurgitáció diagnózisát kapta ami inkább pszichoszociális, mint orvosi probléma. Lényegében D.H. akaratlanul hánytatta magát, hogy enyhítse a szorongását, és senki sem tudta, miért”. A keresetből továbbá kiderül, hogy D.H. szülei úgy döntöttek, gyermekük nemi diszfóriában szenved, ami a szorongást és a mentális problémákat eredményezte, és hogy ha megengedik D.H.-nak, hogy megkezdje a társadalmi nem váltását, és nővé váljon, azzal meggyógyulna. Ezért a szülők női ruhákat vásároltak, amelyeket a gyermekük szívesen viselt.

A felnövekvő harmadikosnak az általános iskola egyébként engedélyezte, hogy egy privát uniszex mosdót használjon. A per szerint azonban a magánvécé csak megerősíti a gyermek különbözőségét ahelyett, hogy enyhítenék a nyolc éves fiú rossz érzéseit.

„A gyermek arra kényszerült, hogy az általános iskola négy egyszemélyes mellékhelyiségének egyikét használja, ami problémákat vetett fel, többek között azt, hogy a gyermek kénytelen volt több diák és a gondnoki személyzet előtt is transzneműnek vallja magát”.

A Franklin Homepage beszámolója szerint, „a panaszos azt állítja, hogy az iskola nem volt előzékeny vagy megértő a diák szükségleteivel szemben, és ez a tétlenség azt eredményezte, hogy a diák saját biztonsági aggályai miatt nem akart az iskolába járni, és állítólag az iskolában szerzett traumatikus élményei miatt a diáknak ‘internalizált transzfób’ gondolatai voltak”.

A tennessee-i iskolai létesítményekről szóló törvény vagy másnéven a fürdőszobatörvény tavaly került aláírásra. A törvény kimondja, hogy az iskoláknak észszerű mértékben alkalmazkodniuk kell azokhoz a diákokhoz, akik nem a születési nemük szerint azonosítják magukat. Az észszerű alkalmazkodás a törvény szerint abban merül ki, hogy az ilyen speciális igényű gyerekeknek egyszemélyes mosdót és öltözőt kell biztosítani. A per kifejezetten a mosdótörvényt támadja, és azt indítványozza, hogy a bíróság döntése értelmében a diák használhassa a lányvécéket. A keresetet a múlt héten nyújtották be az Egyesült Államok Tennessee középső kerületének kerületi bíróságához.

Azonban vannak olyan tankerületek is az Egyesült Államokban, amelyek már átesvén a ló túloldalára folyamatosan a gender-ideológiával kapcsolatos információkról oktatják a gyerekeket. Egy Los Angeles-i tankerület nemrég megosztott egy videót az Instagram-sztorijában, hogy elmagyarázza az embereknek, miként kell használni a preferált névmásokat. A videóban Addison Vincent transzaktivista szerepel, és egy link, amely Vincent személyes oldalára mutat. Ez az oldal azonban tele van számos pornográf és erősen szexualizált képpel a transznemű nőről.

Vincent, gyakran áll modellt soft pornográf képekhez, amiket előszeretettel meg is oszt az Instagram oldalán. Vincent személyes oldalán tucatnyi fotó és videó található, amelyeken a transznemű nő olyan szűkös ruhákat visel, amelyekből kirajzolódnak Vincent férfi nemi szervének körvonalai. A videón Vincent, Blair Imanival együtt látható aki a profilján megosztja, hogy biszexuális és muszlim. A két aktivista elmondja a videó során, hogy meg kell kérdezni az embereket, milyen névmást preferálnak.

A Los Angeles-i iskolakörzetet egyébként nemrégen heves támadások érték, amiért a radikális gender-elméletet beemelték a tantervbe, miután a múlt hónapban nyilvánosságra kerültek az LAUSD kiszivárgott dokumentumai, amelyekben felvázolták az új irányelveket és programokat.

NAGYVILÁG

Címkék:

education, gender ideology, trans children