Cenzúrázza a média a terrorizmusról szóló híradást

Az egyik médium nemrég egy terrorveszélyről szóló rendőrségi jelentést olyan formán cenzúrázott, hogy a híradásból kihagyta az iszlám terrorizmusról szóló részeket.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 31. 10:18

A dán olvasók már a bevezetőben megtudhatják, hogy a terrorfenyegetettség Dániában a militáns iszlamisták részéről a legjelentősebb, azonban Svédországban a Sydsvenskan napilap ebből az állításból nemes egyszerűséggel kihagyta az iszlamistákat, akik helyett a „militáns szélsőségesek” a felelősek a terrorfenyegetettségért.

Emellett pedig azt állítják, hogy a jobboldali szélsőségesek inspirálódhatnak a militáns iszlamisták szemléletmódjából, és felhasználhatják eszközeiket. A lap ráadásul kevésbé tartja valószínűnek, hogy a militáns csoportok képesek lennének egy nagyobb, összehangolt terrortámadás végrehajtására Nyugaton.

Bár az Iszlám Állam és az Al-Kaida meggyengült, a terrorista csoportok messze nem tűntek el, és a militáns iszlamisták továbbra is a legjelentősebb terrorfenyegetést jelentik Dániában – legalábbis ezt üzeni a Dán Rendőrségi Hírszerző Szolgálat (PET) elemző központja a terrorfenyegetettségről szóló éves értékelésében.

A PET szerint vannak olyan emberek, akik képesek rá, szándékuk és lehetőségük is van arra, hogy támadásokat tervezzenek Dánia ellen. A terrorfenyegetettség továbbra is a második legmagasabb szinten áll egy ötfokozatú skálán, ami súlyosnak minősül.

Ugyanakkor egy másik, új fogalom is bekerült az értékelésbe: a hibridizáció. Ez azt jelenti, hogy a szélsőségesek elkezdték keverni a különböző narratívákat és világnézeteket, és ezért már nem feltétlenül sorolhatók egy adott szárnyhoz vagy ideológiához. Ebben a jelentés szerint fontos szerepet játszanak az összeesküvés-elméletek és az interneten fellelhető dezinformációk.

NAGYVILÁG

Címkék:

denmark, Islam, sweden, terrorism