Csaknem fél billió dollárba kerülhet Ukrajna újjáépítése

A Világbank szerint Ukrajna újjáépítéséhez már most is csaknem fél billió dollárra lenne szükség. Ez az összeg azonban napról napra nő, hiszen a háború folyamatos rombolással jár.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 27. 12:52

A Világbank jelentése szerint Ukrajnának a következő 10 évben 411 milliárd dollárjába fog kerülni az Oroszország ellen vívott háború utáni helyreállítás és újjáépítés.

Az ukrán kormány, az Európai Bizottság és az ENSZ közreműködésével készített 411 milliárd dolláros végösszegű becslés a bank szeptemberben közzétett 349 milliárd dolláros becsléséhez képest is hatalmas növekedést jelent. Ráadásul arra is felhívják a figyelmet, hogy a becsléseket minimális értéknek kell tekinteni, mivel a háború folytatásával tovább fog nőni ez az összeg. A dokumentum szerint csak az elpusztult városok romjainak eltakarítása 5 milliárd dolláros összegre rúg majd.

A jelentés részletezi az orosz háború gazdasági hatásait és a civil lakosság veszteségeit: közel 2 millió otthon, több mint minden ötödik közegészségügyi intézmény rongálódott meg, 650 mentőautót ért sérülés vagy loptak el, és legalább 9 655 civil halt meg, köztük 461 gyermek.

„Ukrajna újjáépítése több évig fog tartani” – mondta szerdán Anna Bjerde, a Világbank európai és közép-ázsiai alelnöke.

A jelentés szerint 135 milliárd dollár közvetlen kár érte eddig az épületeket és az infrastruktúrát, nem számítva a több mint egy éve tartó konfliktus szélesebb körű gazdasági következményeit. „A károk azonban még nagyobbak is lehettek volna, ha az ukrán erők nem védekeznek, és a legsúlyosabb pusztítást nem csak a frontvonalban lévő Donyeck, Harkiv, Luhanszk és Herszon régiókra korlátozták volna” – mondta Bjerde.

Az értékelés szerint Kijevnek csak 2023-ban 14 milliárd dollárra lesz szüksége a kritikus újjáépítési, valamint helyreállítási beruházásokra. A Nemzetközi Valutaalap ezzel kapcsolatban nemrég közölte, hogy megállapodást kötött Ukrajnával egy négyéves, mintegy 15,6 milliárd dolláros finanszírozási csomagról.

A Világbank mindeközben azt közölte, hogy Oroszország heves támadása ellenére Ukrajna továbbra is igyekszik fenntartani az alapvető közszolgáltatásokat, nyitva tartja az iskolákat és a kórházakat, kifizeti a tanárok és köztisztviselők bérét, valamint folyósítja a nyugdíjakat. „Ezeknek a kritikus szolgáltatásoknak a támogatása továbbra is prioritás, és Ukrajnának havonta mintegy 3-4 milliárd dollárra van szüksége ezek fenntartásához” – írta akkor Bjerde, a bank munkatársa.

A Világbank szerint az orosz invázió eddig 15 évnyi gazdasági fejlődést tett tönkre Ukrajnában, 29 százalékkal csökkentette a bruttó hazai terméket, és 1,7 millió ukrán embert taszított szegénységbe.

A jelentés szerint elengedhetetlen, hogy az ország keleti részén a támadások és a harcok közepette is fennmaradjon Ukrajna kormánya, a magánvállalkozói szektor és a helyreállítási erőfeszítések. Ha Ukrajna elhalasztja az újjáépítést, az azzal a kockázattal jár, hogy az ország a háború befejezése után alacsony vagy semmilyen növekedést nem mutató helyzetbe kerül, és hatalmas társadalmi kihívásokkal kell szembenéznie.

„Az energetikai infrastruktúra, a lakhatás, a kritikus infrastruktúra, a gazdaság és a humanitárius aknamentesítés az idei öt prioritásunk” – mondta a minap Denisz Smihal ukrán miniszterelnök egy nyilatkozatban.

NAGYVILÁG

Címkék:

energy crisis, ukraine, war