Depressziósok is kérhetik az eutanáziát Kanadában

Márciustól változnak az eutanázia feltételei, most már nem kell bizonyítania a meghalni kívánó személynek, hogy belátható időn belül természetes halált fog halni, elég, ha bizonyítottan mentális betegségben szenved.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 17. 13:16

Tovább liberalizálják Kanadában az orvosi segítségnyújtással elvégzett eutanázia szabályozását, ugyanis kiterjesztették a jogosultak körét és megszüntették „a természetes halál észszerű előreláthatóságának” kritériumát. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez többé nem lesz szükséges, hogy az adott személy halála előre látható időben természetesen is megtörténjen.

A kanadai kormány honlapja szerint azok, akiknek az egyetlen egészségügyi problémája a mentális betegség, 2023 márciusáig nem lesznek jogosultak az eutanáziára, azt követően azonban a mentális betegséggel rendelkezők számára is teljes mértékben elérhető lesz a szolgáltatás.

2021. március 17-től az orvosilag elvégzett gyilkosságban részesülni kívánó személyeknek legalább 18 évesnek kell lenniük, és rendelkezniük kell döntéshozatali képességgel, jogosultnak kell lenniük államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokra, önkéntes kérelmet kell benyújtaniuk szabad akaratukból, illetve tartós és elviselhetetlen testi vagy lelki szenvedéssel kell rendelkezniük, amely nem enyhíthető a személy által elfogadhatónak tartott feltételek mellett.

Ebbe a kategóriába tartoznak az olyan betegségek is, amelyek elsősorban a pszichiátria területére tartoznak, mint például a depresszió és a személyiségzavarok.

„Az engedélyezésig rendelkezésre álló időben a kanadai kormánynak lehetősége van annak a tanulmányozására, hogy miként lehet biztonságosan biztosítani a mentális betegségben szenvedőknek az eutanáziát. E munka támogatása érdekében a törvény előírja az igazságügyi és az egészségügyi miniszterek számára, hogy kezdeményezzenek szakértői felülvizsgálatot, amelynek feladata a mentális betegségben szenvedő személyek eutanáziájára vonatkozó protokollok, iránymutatások és biztosítékok vizsgálata, és kidolgozása” – áll a kanadai kormány közleményében.

NAGYVILÁG

Címkék:

canada, euthanasia