Folytatja a meleg párok megáldását a német katolikus egyház

A Német Püspöki Konferencia elnöke Rómában a Ferenc pápával való találkozás után nyilvánosan is kijelentette, hogy a vatikáni tiltások ellenére továbbra is engedélyezi a meleg párok megáldását a német egyházon belül.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 22. 09:53

Georg Batzing püspök egy sajtótájékoztatón nyilvánosan elutasította a meleg párok megáldásának vatikáni tilalmát, közvetlenül Ferenc őápával való találkozója után.

„Az egyháznak meg kell változnia. Nem mehetünk tovább úgy, mint eddig, az evangélium üzenetét itt és most kell közvetítenünk. Nem szabad mindig a múltba nézni, miközben azt kockáztatjuk, hogy az egyház sérül” – jelentette ki a püspök, aki hangsúlyozta, hogy a német katolikus egyház nem a Rómától való elszakadás útját követi, annak ellenére, hogy egyre több ponton eltér a hivatalos egyházi tanításoktól.

„Az elszakadás soha nem volt opció a német püspökök vagy a laikus katolikusok közül senki számára. Soha. Katolikusok vagyunk és maradunk, de másképp akarunk katolikusok lenni, és érezzük ennek a felelősségét” – jelentette ki a Batzing, aki szerint a skizmáról szóló pletykák az egyházon kívülről jönnek, hogy megijesszék és megfélemlítsék a vezetőket.

Nem ez az első eset, hogy Batzing püspök és más német püspökök hangot adnak egyet nem értésüknek és szándékuknak, hogy nem engedelmeskednek a Vatikánnak a homoszexuálisok megáldására vonatkozó tilalmának tekintetében.

Tavaly márciusban Batzing kijelentette, hogy a katolikus egyháznak meg kell változtatnia a szexuális erkölcsről szóló tanítását, kitartva amellett, hogy a homoszexualitás nem árt az ember Istennel való kapcsolatának. „Az azonos neműek kapcsolata rendben van, amíg hűséggel és felelősséggel végzik azt” – mondta püspök.

A szexualitásról szóló egyházi tanítást már senki sem követi, állította, ezért a püspök szerint részben meg kell változtatni azt, ugyanis a szexualitás Isten ajándéka.

2021 márciusában a Vatikán tanítóhivatala (CDF) nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy az egyháznak nincs hatásköre a homoszexuális egyesülések megáldására, mert maga Isten nem áldja és nem is áldhatja meg a bűnt.

NAGYVILÁG

Címkék:

chatolicism, gay marriage, germany