Hivatalos: romokban a német sereg, a katonák között egyre több a szexuális támadás – videó

Bemutatta éves jelentését német hadsereg fegyveres erőkért felelős biztosa, a nyilvánosság pedig nem meglepően a gúny és a felháborodás keverékével vette tudomásul, hogy szinte romokban a német hadsereg.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 15. 11:31

Bár már évek óta tart a folyamat, a helyzet súlyossága mostanra kapott akkora figyelmet, amekkorát már évekkel ezelőtt kellett volna. Az Ukrajnában zajló háború árnyékában Európa-szerte felfegyverkeznek az országok, Németországban azonban ez a vártnál is sokkal nehezebben megy.

Nemrég jelent meg a német hadsereg fegyveres erőkért felelős parlamenti biztosának éves jelentése a Bundeswehr aktuális állapotáról, a dokumentumban pedig siralmasabbnál siralmasabb tényekre világított rá Eva Högl.

Itt van rögtön a közel egy éve bejelentett százmilliárdos különalap a hadseregnek, amelyből máig még egyetlen cent sem jutott el a katonákhoz – annak ellenére, hogy Olaf Scholz kancellár közel egy éve tartotta meg azt a beszédét, amely akkor úgy tűnt, hogy óriási fordulópont lesz a hadsereg számára. Az ígéretekből azonban semmi sem lett egyelőre.

A csapatok igényeit és szükségleteit nyilvántartó könyvek megteltek ugyan, ez azonban nem mondható el a fegyver-és lőszerraktárakról, amelyek jócskán kiürültek. De a ruházati-és alkatrészraktárak is szinte üresen állnak – írja a parlamenti biztos a jelentésében, hozzátéve, hogy a beszerzési rendszer még mindig túlságosan lomha.

„Csak a lőszerkészletek feltöltésére és a lőszerraktárak kiépítésére több tízmilliárd euróra lenne szükség”

– derül ki a dokumentumból, amely rávilágít arra is, hogy ezt nem tudja fedezni a százmilliárdos különalap, nincs ugyanis erre a célra elkülönítve forrás. Így tehát ezt a normál költségvetésből kellene kigazdálkodni.

Németországban egyébként nem a pénz az egyetlen súlyos probléma: túl sok laktanya van jelenleg siralmas állapotban.

Ha a mostani ütemet tartanák, a Bundeswehr jelenlegi infrastruktúrája csak fél évszázad múlva lenne teljesen korszerűsítve. Mindenekelőtt azonban a közbeszerzési eljárások reformját kell teljes gőzzel felgyorsítani

– derül ki a szociáldemokrata Högl jelentéséből. Megjegyezte egyúttal, hogy Scholz kancellárnak nem csak az LNG-terminálok építtetésekor kellene „német gyorsaságról” beszélnie, hanem a hadsereg megerősítésekor – tekintve, hogy Európában éppen egy véres háború dúl, amely bármelyik átterjedhet a kontinens többi részére is.

Eva Högl emellett megrázó és furcsa történeteket hallott a különböző katonai csapatoknál tett látogatáskor. A 64-es helikopterszázad katonái például elmesélték neki, hogy már tíz éve várnak egy megfelelő szabványú pilótasisakra. A probléma itt elsősorban a bürokráciával van: először is össze kellett hangolni a hadsereg, a légierő és a haditengerészet sisakra vonatkozó követelményeit, ami meglehetősen időigényes. Ahogy Högl fogalmaz:

„A bürokrácia a német tempó természetes ellensége”.

A csapatok azonban nemcsak anyagi, hanem személyi gondokkal is küzdenek. Bár a szövetségi védelmi minisztérium még néhány napja is igyekezett bizakodást kelteni, mondván hogy 2022-ben jelentősen emelkedett az újoncok száma, Högl jelentése már sokkal józanabbul látja a helyzetet. Az év végén a Bundeswehr személyi állománya alig több mint 183 ezer fő volt – és ezzel a 2021-es szint alatt állt. A 2031-re kitűzött 203 ezres cél eléréséhez tehát még rendkívül hosszú és rögös út vezet.

Az SPD politikusa 150 oldalas jelentésében elkerüli, hogy új vitát indítson a hadkötelezettség újraindításáról. Ehelyett azt szorgalmazza, hogy a Bundeswehr vonzóbb munkáltatóvá váljon – különösen a nők számára. Högl a következő évtized elejére kitűzött létszámcél elérésének fontos építőkövét látja a „megfelelő nők megnyerésében”.

„Ha már olyan magától értetődő dolgok hiányoznak, mint a nők számára kialakított mosdók és zuhanyzók, valamint a szükséges személyzeti felszerelések, akkor máris felmerül a megbecsülés kérdése”

– jegyzi meg a védelmi biztos.

De szerinte van ennél is aggasztóbb tény.

A csapaton belüli, gyakran alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett szexuális támadások száma 2022-ben ismét megnőtt – az érintettek 80 százaléka nő. Ilyen számokkal nehéz ellensúlyozni a krónikus létszámhiányt.

NAGYVILÁG

Címkék:

army, germany