Kétszáz kiskorú migráns foglalt el egy iskolát Párizsban – fotó

Az úgynevezett kísérő nélküli kiskorúak egy civil szervezet segítségével vették birtokba az üresen álló épületet, a szervezet állami támogatást és azonnali szálláslehetőséget követel a hatóságoktól, nem ez volt az első ilyen jellegű akciójuk. Mindeközben az országban rohamtempóban nő a bevándorlók száma.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. ÁPRILIS 7. 14:38

Rengeteg, mintegy 150-200 kiskorú migráns foglalt el egy üresen álló iskolát Párizs 16. kerületében. A fiatal bevándorlókat az Utopia56 nevű migránsokat támogató civil szervezet segítette az akcióban. A szervezet Twitter-bejegyzése szerint az épületet békés úton foglalták el és azt szeretnék elérni, hogy az utcán élő bevándorlók méltó és végleges elszállásolást kapjanak a hatóságoktól.

Az Utopia56 azt írta a Twitteren, hogy addig maradnak az elfoglalt iskolában, ameddig csak szükséges, majd Emmanuel Macron 2017-es nyilatkozatát idézték, mely szerint az az első számú csata, hogy mindenkinek méltó szállást biztosítsanak az országban. A civil szervezet szerint ennek eljött az ideje.

A történtekről beszámoló 20 minutes hírportál értesülései szerint nem ez az első alkalom, hogy a főváros 16. kerületének iskoláját hajléktalan migránsok foglalják el, ugyanezt az épületet 2021-ben egyszer már rövid időre megszállták a bevándorlók, akkor is az Utopia56 segítségével.

Nem a fenti akció volt az egyetlen, amit mostanában elkövetett az Utopia56, amint arról a V4NA beszámolt, március elején Párizs belvárosában, egy, a Diadalív tőszomszédságában lévő fedett parkolóban vertek tanyát csaknem hetvenen.

Az Utopia56 a kiskorú migránsokkal kapcsolatban még egy, egészen megdöbbentő kéréssel is előállt, méghozzá azzal, hogy a francia jogban deklarálják a kisebbség vélelmét, vagyis a fiatal migránsokat Franciaországba történő érkezésüket követően kiskorúnak nyilvánítsák mindaddig, amíg a bíróság nem dönt az ügyükben és el nem dönti, hogy valóban 18 év alatti-e a szóban forgó személy.

Ez azért fontos, mert a francia törvényeknek megfelelően sokkal enyhébb büntetést kapnak azok a bűnözők, akik még kiskorúak, ezért a fiatal migránsok sok esetben 18 év alattinak vallják magukat, hogy elkerüljék a komoly jogi felelősségre vonást.

Franciaországnak egyébként egyre komolyabb fejtörést okoz az egyre növekvő mértékű bevándorlás, mivel évtizedek óta stabilan nő a migránsok száma. Az INSEE statisztikai hivatal adatai szerint a legutóbbi, 2021-es adatok alapján Franciaország lakosságának immár több mint 10 százaléka bevándorló, ami csaknem 7 millió embert jelent. A második és harmadik generációs bevándorlók száma azonban még ennél is jelentősebb, a jelenség csaknem 20 millió lakost érint, vagyis gyakorlatilag minden harmadik franciának van valamilyen kapcsolata a bevándorlással.

 

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, migrants, minors, school occupied, utopia56